Nyelvtudományi Közlemények 95. kötet (1996-1997)

Szemle, ismertetések - Szende Tamás: Kiefer Ferenc (szerk.): Strukturális és magyar nyelvtan 2. Fonológia 245

249 zolás topológiai ihletésű ágbogaiban. A bevezető tabló (183) - előrejelzőén és összefoglalóan - durva bontású (f/v pár egyszerűen labiálisként jelenik meg, sz/z dentálisként). Szokatlannak tűnhet ugyanitt, hogy dz nem tagja a rendszernek, mert a szerző hangkapcsolatnak tartja. Erre a felfogásra viszont az imént említett elemzési elv vezeti, amivel szemben mégis csak fölvetődik néhány komolyan vehető ellenérv. (Ilyen a dz - szórványos - szó eleji előfordulása; az a tény, hogy intervokális helyzetben hosszúként való megjelenése újabban nem kötelező, mint egyebek mellett az AIDS-es 'szerzett immunhiány betegségben szenvedő' szó [e:dzej] ~ [e:tsej] (!) ejtése kísérleti felvételeimen; dz mint fonotípus fonetikai természete, valamint viselkedése a naiv közlő szótagolásában stb. Módszertani hiba volna természetesen a rendszerszimmetria elvével érvelni dz monofonematikus minősítése mellett. Tény azonban, hogy a dzs, amely ugyancsak nem korai eleme a magyar fonémarendszernek, bár koraibb, mint a dz, a fenti dolgokban a történeti alakulásnak hasonló fázisait járta be teljes értékű fonémává válásáig.) Ezzel a vitaponttal azonban máris a tulajdonképpeni problémák kellős közepén vagyunk. Közöttük először is a mássalhangzó-hosszúságénál. Az álláspontok ismeretesen eltérnek a mai magyar hangtan művelőinek körében, és eltér az érvelés módja is. Szerzőnk választása a hangkapcsolat szerinti értelmezésre esik, noha azután az autoszegmentális fonológia ábrázolásmódjára hivatkozva - a szó minden fajta értelmében sematikus megoldással - a dilemmát meghaladhatónak minősíti. (Az állásfoglalás szuverén, de az érvelés figyelmen kívül hagyja: dzs/ddzs fonematikus felszíni szembenállásban van, hiszen briddzsel vs. bridzsel, és hosszú mássalhangzónak is van autonóm jelentés-elkülönítő szerepe, például a nagyol vs. nagyoll párban.) Az állomány osztályokra tagolásában is lényeges kérdésekkel kapcsolatosan kell állást foglalni. A választott megoldások néhány főbb ponton a következők. /, r, j egyaránt likvidák, a nazálisok körében három, eltérő alulszabottsági fokozatokat képviselő értékelés is lehetséges, amelyeket összevetve világos, hogy a változatokban az egyes nazális mássalhangzók ontológiai státusában eltérő identitásfokozatokkal állunk szemben. Szabályos rendszerleírásban viszont ez kerülendő, és ha etimológiai nézőpontokat is érvényesítünk, akkor közülük csak az első változat mellett tehetjük le a voksot. Mindezek szerint pedig fonematikus értékűnek csak az m, n, ny hármassága tekinthető, ebben az alakban. Terjedelemben és mélységben is középponti témaköre az áttekintésnek a mássalhangzó-szabályok tárgyalása. Itt figyelhető meg leginkább a szerző szakmai műveltsége, invenciója és alapossága. Az asszimiláció jelenségeit rendezett szabályokban írja le, tekintetbe véve az érvényesség hatóköreit mind morfológiai és lexikai hovatartozás, mind pedig a beszédstílus rétegei szerint. A fejezet szintén nagy záró egységében kapjuk meg az egyes mássalhangzóknak az eltérő teoretikus keretek szerinti fonológiai leírását. Ezek között szerepel az unáris [egyértékű] jegyek dimenziójában való értékelés is, nem túl szerencsés módon erre azonban autoszegmentális kotta Nyelvtudományi Közlemények 95. 1996-1997.