Nyelvtudományi Közlemények 94. kötet (1994-1995)

Tanulmányok - Molnár Ilona: Az alárendelt mondatbeli felszólító módról (A magyar kötőmód kérdéséhez) [On imperative in subordinate clauses] 5

AZ ALÁRENDELT MONDATBELI FELSZÓLÍTÓ MÓDRÓL 7 magyarban: a három (jelen, múlt, jövő) idejű kijelentő módot, a két (jelen, múlt) idejű feltételes módot és az egy (jelen) idejű felszólító módot.6 2. A 15.-16. századi fordításirodalomra visszavezetett latinizmusok elkülönítése a magyarosnak tekintett módhasználattól. A magyar hagyományos leírás a mai nyelv latinos eredetűnek minősülő alakulatait akkor is szívesen megjelöli mint a normától való eltérést, ha azok nem archaizmusok, pl. Nem hiszem, hogy sikerüljön.7 3. A módhasználat idegenszerűsége vagy magyarossága egyáltalán mint eldöntendő kérdés; pl. figyelmeztetés valamely bevett szerkezet kétségesen magyaros voltára (ilyen pl.: Tagadta, hogy ott járt volna);8

kiállás valamely szerkezet magyaros volta mellett (ilyen pl.: Bármilyen gondot okozzon is . . .).9 4. A magyarosság egy különleges tesztje. — A szerzőről szerzőre hagyományozódó tétel szerint „ .. .az igemódok és az igeidők a magyar mellékmondatban is általában szokásos értékükben használatosak .. ."10

Eltérően a latintól vagy a némettől — állapítja meg ez a tétel — a magyarnak nem sajátossága, hogy a mellékmondati jelleget az igemód megváltoztatásával jelölje;11

valamint nincsen ún. modus obliquus (konjunktív der fremden meinung ).12 A módbeli értékek eszerint függetlenek a mondat alárendelt vagy nem alárendelt voltától, nevezetesen a következők: a kijelentő módhoz a tény, a feltételes módhoz az óhajtás, a feltétel, a kételkedés, a szerénykedés, a felszólító módhoz pedig az akarat, valamint az óhajtás értéke tartozik elsősorban. A fenti eredményeket Klemm fejlesztette a magyarosság egy figyelemreméltó grammatikai tesztjévé. A próba abban áll, hogy meg kell vizsgálni, vajon egy adott mellékmondat egyszerű mondatként is mondható volna-e az Tompa 1961-1962 I. 485-497. Ez az osztályozás lényegében egyezik Kornai András formális rendszerével, amely — az összetett igealakoktól eltekintőleg — 4-es oppozíciót mutat ki a magyarban: jelen (indicativus), múlt (indicativus), (jelen/jövő) imperativus, (jelen) conditionalis/permissivus. L. Kornai 1994. 86; 1. még Bencédy és mtársai 1976. 174. Tompa 1961-1962 II. 130-133. Ahhoz a kérdéshez, hogy a latinos eredet számon tartása a MMNyR-nek maga elé tűzött közművelődési és normatív céljaival magyarázható-e csupán, vagy vannak tudományos indítékai is (úgy látszik, ez utóbbi a helyzet), 1. a 4. pontot. Magáról a fordításirodalomban keletkezett eredeti, a világi iratokétól valóban eltérő rendszerről 1. Galuska 1992. 316-318; összefoglalóan 1. pl. Bárczi 1963, Berrár 1957. A coniunctivus, kötömód műszavakat a magyar nyelvtani hagyomány éppen a középkori fordításirodalom jellemzésére alkalmazza. Tompa 1961-1962 I. 487. Bencédy és mtársai 1976. 421. Tompa 1961-1962 II. 130. Berrár 1957. 152. Klemm 1931. 26. Nyelvtudományi Közlemények 94. 1994-1995.