Nyelvtudományi Közlemények 94. kötet (1994-1995)

Tanulmányok - Molnár Ilona: Az alárendelt mondatbeli felszólító módról (A magyar kötőmód kérdéséhez) [On imperative in subordinate clauses] 5

10 MOLNÁR ILONA Az eredet szerinti megkülönböztetést (latinos, németes stb.) nem alkalmazom. A mellékmondat önálló mondatra való visszavezetésének gondolatköre vizsgálataimban nem fog fölmerülni. Ennek oka nem elvi, hanem kérdésfeltevésemben rejlik. A kérdések ugyanis, amelyek szerint az adatokat elemezni kívánom, a vizsgálat tárgyát képező mondatok jólformáltsági feltételeire vonatkoznak. Már pedig a mellékmondat önálló mondhatósága nem ad felvilágosítást arról, hogy az összetett mondat egésze jó mondat-e vagy sem. L. pl. * János úgy érzi, hogy siessünk. Ez esetben annak ellenére, hogy a mellékmondat mondható önállóan — Siessünk! —, a mondat nem grammatikus. (Jó viszont a kell + infmitivus útján szerkesztett mondat — János úgy érzi, hogy sietnünk kell —, amely hasonló predikátumok szabályos imperativusi módú mellékmondatainak gyakori alternatívája.) A fentiek mutatják, hogy az ismertetett elméletek tételei közül többet magamévá tettem. Mint alább hamarosan kiderül, az idevágó — eddig csak vázlatosan körvonalazott — szakirodalomnak még számos eredménye ösztönözte munkámat. A figyelembe veendő jelenségek körét meghatározza, hogy a kötőmód problémája a magyarban direkt vagy közvetett módon mindenfajta olyan mellékmondattal kapcsolatban fölmerült, amelyben felszólító (vagy feltételes) módú ige lehet. Vagyis a vizsgálat elvben a felszólító módú mellékmondatok teljes körére ki kell, hogy terjedjen. Végül néhány szó a dolgozat példaanyagáról. Úgy ítéltem meg, hogy a módhasznalat szabályszerűségei túlságosan soktényezősek ahhoz, hogy az elemzés végzőjének nyelvérzéke és nyelvi tapasztalatai eléggé eligazítóak és meggyőzőek lehetnének a grammatikalitasról való döntésekben; másrészt a szakirodalomban fellelhető példaanyag jelentős része ma már elavult, de legalábbis nem tekinthető friss példatárnak. Mindezek miatt bár igen korlátozott terjedelmű, de a mai nyelvre mégis objektív kitekintést nyújtó anyaggyűjtést is végeztem, mégpedig a legelevenebb szövegélményt nyújtó módszerrel, a közvetlen szövegolvasás (kisebb részben -hallgatás) módszerével. Forrásaim az ún. müveit köznyelvi nyelvhasználatot képviselik (publicisztika, irodalmi vagy humán művelődési folyóiratok, napisajtó.)17 Anyaggyűjtésem az alábbi kiadványok teljes anyagára terjedt ki. A példák felhasználásakor a forrást rövidítve jelölöm meg. Él : Élet és Irodalom 1991. dec. 6. EH : Esti Hírlap 1991. nov. 14. HVG : Heti Világgazdaság 1991, 51-52, duplaszám. Hi : História 1991, 5-6, duplaszám. Ho : Holmi 1992, 1. Nyelvtudományi Közlemények 94. 1994-1995.