Nyelvtudományi Közlemények 92. kötet (1991)
Tanulmányok - Kecskés András: Nyelvtudomány és verselmélet (Nyelvészeti meggondolások egy 19. századi magyar verselméletben) [Théorie linguistique et théorie de la versification] 61
74 KECSKÉS ANDRÁS A verstan-tanít ás módszeréről az Országos Középiskolai Tanáregyesületben elhangzott beszámolója (Balassa 1888).6 Négyesy az előadását követő vitában azt állította, hogy a magyar verselés ütemei között csak „igen csekély physiologiai pausa lehet". Balassa ezt a problémát nyelvészeti alapon vizsgálja, rámutatva, hogy a beszédben is „kisebb pihenő szünetet tartunk minden egyes szólam után". A szólam kifejezést tudatosan veszi át Brassaitól, azonosítva saját korábbi kifejezésével, a „phonetikai szó"-val. Megjegyzése: ugyanezt nevezte Techmer német fonetikus szócsoportozatnak (Wörterverband). Balassa szerint „a mindennapi beszédtől a vers abban különbözik, hogy benne ez a tagoltság szabályos, amennyiben a hangsúlyos szótagok egyforma távolságra esnek egymástól" (165). Négyesynek a „taktus-egyenlőségre" vonatkozó törvényét továbbfüzve azt is kijelenti, hogy „nemcsak a sor ugyanaz a versben, mint a beszédben a mondat, hanem a vers üteme is ugyanaz, mint a beszédben a szólam". Mindkettő állhat ugyanis egy vagy több szóból, de mindkettőben csak egy hangsúlyos szótag van. (A hosszabb szólamok további tagolódásáról itt még nincsen szó.) Szóelméletét néhány fontos részmozzanattal egészítette ki Balassa 1890-ben, Hangsúly a magyar nyelvben című tanulmányában (Balassa 1890a). Először is: bevonta a hangsúly fogalmába a magassági tényezőt, „hangunk erősségének és magasságának ... folytonos változását" tekintve hangsúlynak. Ugyanezt az összetett jelenséget később „a hanghordozás módjának" nevezte. Felismerte, hogy az erősség és magasság „nem jár mindig együtt". Szerinte „a hang erősségét leghelyesebben nyomatéknak nevezhetjük" (402). Másodszor: a szólam fogalmát kiterjesztette az egyetlen szóból álló beszédszakaszokra. A Brassaiét továbbfejlesztő meghatározása: „Az olyan szót vagy szócsoportot a mondaton belül, melynek ejtése közben nem tartunk szünetet, hanem mint egységes részt mondjuk el, szólamnak nevezzük" (403). Harmadszor: Balassa Józsefnek köszönhetjük a szólamnyomaték fogalmának első szakszerű meghatározását: „Egy szólamba az egymás mellett álló s egymásra vonatkozó mondatrészek tartoznak, melyeket az első szótagnak nagyobb nyomatéka kapcsol össze. ... Néha a különben egybetartozó szólam oly hosszú, hogy szünet nélkül nem tudjuk kiejteni, ez esetben alkalmas helyen megszakítjuk, rövid pihenőt tartunk s az utána következő részt másodrendű nyomatékkal kezdjük" (427). Negyedszer: nem kerülte el Balassa figyelmét a nyomatéktalan szólamkezdetek jelensége sem. Mint írja, vannak olyan szavak is (névelő, kötőszó), melyekre a mondatban sohasem jut erős nyomaték. „Ha tehát ezek állanak Négyesy előadásának szövege csak a Közlöny következő számában jelent meg: 4: 222-231. Nyelvtudományi Közlemények 92. 1991.
