Nyelvtudományi Közlemények 92. kötet (1991)

Tanulmányok - Vértes Edit: Pápay József osztják följegyzési és átírási módja [Joseph Pápays Aufzeichnungs- und Transkriptionsweise des Ostjakischen] 41

46 VÉRTES EDIT fordulnak elő, így nem világos, e két hangjel közül mikor, melyiket használta és miért. A Reguly-hagyaték rég várt megfejtésének első kötetét már a következő évben ismertette Gombocz (NyK 36: 137-38). Karjalainen disszertációja 1904-ben jelent meg; annak ismertetésére még 1905-ben sort kerített, így természetes, hogy e két alapvető fontosságú mü átírásának az egybevetése nem maradhatott el. Gombocz tizenegy szót idéz Pápay kiadásából s ugyanazt az OL obdorszki közléséből is, s ezek igazolják azt a megállapítását, hogy „Pápay hangjelölése nem annyira részletező, mint Karjalainené s ez helyes is, mert a részletekbe menő hangjelölés helyénvaló hangtörténeti munkákban, de egy vaskos kötetet tévő szövegek nyomdai kiállítását s még inkább elolvasását szinte lehetetlenné tette volna" (i.h. 138). A példák azonban sajnos nemcsak azt igazolják, hogy Pápay szóképei egyszerűbbek, hanem két esetben az á hiánya, egyszer pedig nem a megfelelő redukált hang alkalmazása miatt a Karjalainen feljegyzésében teljesen palatális, illetőleg veláris szónak Pápaynál vegyes hangrendü felel meg. Az osztják nyelv északi nyelvjárásaiban Karjalainen feljegyzéseiben a tőszavak hangzóilleszkedése még megvan (ALH 33: 123-65), ahogyan ezt a jelenséget még Patkanov durva átírásában is megtalálta Fokos-Fuchs (PF 18-19) a déli osztjákban. Pápay saját gyűjtésének publikálását (melyből az ONGy.-ben csak mutatót adhatott: 248-82) az NyK 36. kötetében kezdte meg (különnyomatként: Finnugor Füzetek 15). Mint bevezetésében is írja, ebben már alkalmazkodik a FUF hangjelöléséhez, Karjalainent követve használja a A., o, a, h §y f jeleket. Arról nem kapunk felvilágosítást, hogy ilyen pontos megkülönböztetésre helyszíni feljegyzései adják-e meg a lehetőséget, vagy Karjalainen OL-je alapján lehet-e ezeket bevezetni. A kiadványt átlapozva látható, hogy a v, w s esetleg még it-val történt közlések helyett egységesen u található, j helyett j, q helyett d, azaz néhány a Budenz-Munkácsi-féle átírásban szokásos grafémát „modernizált"; a b, d, g megmaradt, hiszen Karjalainen is használja az északi nyelvjárásokban a zöngés mássalhangzók jelét. Van ß is, használata nincs definiálva. A változtatással a közhangulatnak is eleget tett, mely a FUF fejleszthető, egy egységes jelölésmód létrehozatalát tervező átírásmódját szívesen fogadta (vö. MNy. 10: 52-53). A sors iróniája, hogy a fonetikus pontosság igényének a túlzásba vitele eredményeként a fejlesztés során egyrészt minden egyes finn kutató átírása csak saját egyéni rendszerének ismeretében érthető meg, annyira, hogy pl. az osztjákológiában a két azonos iskolához tartozó, egyformán jól képzett kortárs kutató rendszerében az g Karjalainennál csak első szótagban rendszeres és palatális hang, [ö] jele, Paasonennál pedig csakis nem első szótagban veláris hangot, [o]-t jelöl; másrészt a szemivokálisokat pedig Pápay szövegeiből, ha nincs rá va-Nyelvtudományi Közlemények 92. 1991.