Nyelvtudományi Közlemények 90. kötet (1989)

Kisebb közlemények - Gósy Mária: Az invariancia jelensége a beszédben [The phenomenon of invariance in speech] 73

különféle artikulációs mozgás együttese, amelyek közös ismérve, hogy a magasabb frekvenciák energiamaximuma csökkenő tendenciát mutat. Ilyen artikulációs mozgás lehet például ajakmozgás (a szájnyílás szűkülése: [ sj —*• [f], az ajak előrecsücsörödésének változása: [e:3 —*" L^:J) vagy a larynx lejjebb kerülése. Akusztikai hatásuk azonos (vagy közel azonos), így nyelvileg azonosnak tekinthetők. A Jakobson, Fant, Halle által alkotott elméletben az észlelés és az akusztikum sokkal nagyobb jelentőségű, mint korábban volt. Ez oda vezetett, hogy az artikulációs/ auditoros szimmetria helyett az artikulációs/akusztikus szimmetria került előtérbe. A disztinktív jegyek kibővülése az akusztikai jegyek bekerülésével további absztrahálódást eredményezett, s ezzel az invariancia fogalmának átértékelése szükségszerűvé vált. Különösen a nyelvek fölötti állandó kérdése maradt erősen bizonytalan. Chomsky és Halle sok kérdést úgy próbált megoldani, hogy egyfelől átutalta őket kognitív szintre, másfelől pedig univerzálisnak mondta ki, ami egyben azt jelentette, hogy értelmetlen a további elemzésük. Port szerint a Chomsky—Halle-féle elméletben a korábbi fonetikai teret egy ún. mentális tér váltja fel, amelynek legfőbb jellemzője, hogy nem a jeltulajdonságot hangsúlyozza, hanem a beszélő/hallgató* észleleti sajátságait (1984. 11). Az újabb fonológiai elméletek (pl. autoszegmentális fonológia) már nem is próbálják az entitásokat általános ismérvekkel definiálni; ehelyett különféle módszereket alkalmaznak a felvetett kérdések megoldására. * A nyolcvanas évek elejére nyilvánvalóvá vált, hogy az eddig alkalmazott eljárások, műveleti megoldások, illetőleg jegykereső stratégiák mind-mind csak részlegesen képesek az invariancia kérdését megoldani. Hallgatólagosan ezért három különböző síkra utalták át az általános jelenségének kutatását, illetve a meghatározás lehetőségét: az artikuláció, az akusztikum és az észlelés síkjára, azzal, hogy igyekeznek párhuzamokat találni az egyes síkok között. Középpontba került a funkció kérdése, ami azzal járt együtt, hogy a beszélő/hallgató „ember" felől köze-7ö