Nyelvtudományi Közlemények 90. kötet (1989)

Kisebb közlemények - Gósy Mária: Az invariancia jelensége a beszédben [The phenomenon of invariance in speech] 73

KISEBB KÖZLEMÉNYEK AZ INVARIANCIA JELENSÉGE A BESZÉDBEN A beszédkutatás új céljai, új módszerei és a modern technikai-műszaki lehetőségek olyan kérdéseket hoztak elő, amelyek korábban nem vetődtek fel a fonetikában, illetőleg a korszerű vizsgálatok eredményeként más megvilágításba kerültek; szükséges tehát újrafogalmazásuk, adott esetben a klasszikus vagy annak számító válaszok módosítása, megváltoztatása. A legfontosabbak egyike az invariancia fogalmának meghatározása, a beszédben betöltött szerepének körülhatárolása, a hagyományos elméletekkel való szembeállítása. Az „állandó" meghatározásának nehézsége a beszéd sokrétűségével függ össze. Látszólag annyiféle invariancia jelenség található a beszédben, ahányféle területen a beszéd maga vizsgálható. Eszerint volna akusztikai állandó, artikulációs állandó, nyelvi jel állandó, észlelési állandó stb. Az ennek következtében fellépő szkepszist mutatja Port álláspontja, amely szerint az invariancia minden ember (értsd: kutató) számára mást és mást jelent (1984. 1). Ahhoz, hogy a jelen beszédkutatási eredményei alapján ítélhessük meg a problémát, áttekintjük röviden, hogy mit jelentett az „állandó" a klasszikus fonetikában, fonológiában. Az első kísérlet egyfajta tudományos értékű invarianciakeresésre a fonetikus átírás volt. Ez a rendszer, amely szándéka szerint tükrözi az elhangzó beszéd elemi egységeit, ezáltal lehetővé teszi a folyamatos beszédnek magának a leírását, azonnal kétféle „állandót" is tartalmaz: a beszélők „fölötti" és a nyelvek „fölötti" állandót. Ez azt jelenti, hogy függetlenül az egyedi ember beszédétől, valamint a különböző nyelvek hangos megjelenítésétől, létezik olyan invariáns jellemző, amelynek 73