Nyelvtudományi Közlemények 90. kötet (1989)

Tanulmányok - Pléh Csaba: A mondatmegértés és a nyelvi szerkezet összefüggései a magyarban [Relationships between sentence understanding and lingusitic structure in Hungarian] 1

határozottságnak nagy hatása volt a cselekvő kiválasztására. Abban a vizsgálatban, ahol mind az alanyi és tárgyas ragozást, mind a főneveket variáltuk, az utóbbiakat az esetrag mellett a számnak és a határozottságnak megfelelően is, a mondatkezdő határozott főneveket személyeink átlagosan 59%-ban választották cselekvőként (ha választásuk véletlenen alapult volna, az érték 50% kellene legyen, mivel az esetet szisztematikusan variáltuk), míg ha a mondatkezdő főnév határozatlan volt, ez az érték 48%ra esett le. Az alanyi szerep és a határozottság közötti koalíciót mondatkezdő (topic) helyzetben az a tény is jelölte, hogy ha egy SVO konstrukciónál az alany határozatlan, az értelmezés 2030 ms-ra lassul le összehasonlítva azzal az esettel, amikor határozott (1896), míg OVS szerkezeteknél a mondat eleji határozott tárgyak vezetnek lassabb értelmezéshez (1923 ms), mint a mondat eleji határozatlan tárgyak (1836 ms) (MacWhinney, Pléh és Bates, előkészületben). (iv) A szemantikailag érintettebb résztvevők jobb topicok. Ez triviális tétel olyan mondat esetén, ahol a főige fizikai aktivitást jelent, hiszen ekkor a tétel csak annyit mond, hogy jó, ha a cselekvésben érintettebb szereplő (a cselekvő) a mondat elején van. Mi történik azonban akkor, ha olyan mondatokat alkalmazunk, amelyekben nincs igazi cselekvő és a felszíni jelölés eltér a prototipikustól abban az értelemben, hogy egy nem ágens szereplő áll alanyesetben? Érdekes példát adnak erre a magyarban az olyan átélőt (experienset) tartalmazó mondatok, mint amilyen a (20), ahol az átélő „végzi a tetszést", ugyanakkor datívuszi ragot kap, míg a pszichológiai kapcsolat tárgya kerül alanyesetbe. Az anafora értelmezést használva a különböző szórendek „természetességének" ellenőrzésére a következőt találtuk. A (20)-hoz hasonló mondatok után a datívuszi átélő hasonlóan viselkedik, mint a nominatívuszi ágensek és átélők a (17-19) típusú mondatoknál. Ha névmás-ejtés szerepel a következő mondatban, kísérleti személyeink az esetek 80%-ában úgy érezték, hogy a második mondat alanya az előző mondat datívuszi átélőjével azonos (Pléh 1980, 1984). Ezen felül, mint ahogy a 11. táblázat feldolgozási terhelést tükröző adataiban a páratlan és páros 32