Nyelvtudományi Közlemények 90. kötet (1989)
Tanulmányok - Pléh Csaba: A mondatmegértés és a nyelvi szerkezet összefüggései a magyarban [Relationships between sentence understanding and lingusitic structure in Hungarian] 1
hogy míg a mondatszerű alakzatoknál az oroszban csak egyetlen morfológiai tényező hiányzott, nevezetesen az esetrag, addig a magyar változatokban két dolog: az esetrag mellett a tőváltozás is . Valami más tárgynak hallása A MacWhinney, Pléh és Bates (1985)-féle kísérletben a birtokos végződésű alakoknál is variáltuk a tőtípusokat. Itt az akkuzatívuszhoz való hasonulás lehetősége pontosan ellentéte az esetrag nélküli, nyelvtanilag nem helyes mondatoknál tapasztaltnak. A második személyű birtokos személyjeles forma ugyanis a magánhangzó nyúlásos tőtípusnál hasonlít nagyon a tárgyhoz: macskád-macskát. Ez annak a már említett ténynek köszönhető, hogy a magánhangzó nyújtós tövek az egyes számú alanyeset kivételével minden formájukban a megnyúlt tövet alkalmazzák, s ehhez járul a -t tárgyrag és a -d birtokjel közötti fonetikai hasonlóság. Az egyes számú tárgyraggal mássalhangzótorlódást eredményező töveknél viszont a birtokos formák alkalmazzák a kötőhangot (ugyanúgy, mint pl. a többes számban). Vagyis míg ezeknél a töveknél a tárgyrag nehezen hallható, jól elkülönül a főnév összes többi lehetséges formájától. Hasonlítsuk össze: oroszlánod-oroszlánt. A 8. táblázat a legrelevánsabb típusoknál — ahol egy tied-enyém és enyém-tied konfigurációt használtunk — azt mutatja, hogy az első főnév a cselekvő stratégia alkalmazása a tőtípus függvénye volt. Ha a -d végződés könnyen asszimilálható a tárgyragos alakhoz, világos eltérés volt a két mintázat között: az első főnév cselekvőként választását elősegítette, ha a második főnéven volt a -d végződés, s csökkentette, ha az első főnév hangzott a tárgyragoshoz hasonlóan. Vegyük észre, hogy a szembenállás felnőtteknél nagyobb: ennek oka valószínűleg az, hogy ők a mondatok magnetofonra rögzített változatát hallgatták, ami tovább redukálhatta a -t és a-t/ közötti különbséget, míg a gyermekeknél élőszóban mondott mondatokat használtunk. A nem asszimilálható tőtípusnál nem volt hasonló szembenállás a -d elöl -d hátul változatok között: mindkét konfigurációban uralkodó volt az első főnév cselekvőként választása. 25