Nyelvtudományi Közlemények 90. kötet (1989)

Szemle – Ismertetések - Csúcs Sándor: Újabb votják kiadványok 199

L. I. Kalinyina az -on képzős participium lényeges tulajdonságait vizsgálja (59-66). Az -on képző a leggyakoribb votják névszóképző. Segítségével bármely igéből képezhető főnév. Az -on képzős főnevektől legalábbis funkcionálisan el kell különíteni az -on képzős melléknévi igeneveket, amelyek markáns igei tulajdonságokkal (vonzat, bővítmények) rendelkeznek. A szerző meggyőző fejtegetéseit bő példaanyaggal és gondos analízissel támasztja alá. A kötet négy további tanulmánya mondattani kérdésekkel foglalkozik. V. M. Vachrusev folytatva korábbi kutatásait, a főnévi szószerkezeteket tárgyalja, pontosabban a számnév + főnév, illetve a névmás + főnév típusú jelzős szerkezeteket (67—78) . A mennyiségjelzős szerkezetekről megtudjuk, hogy tőszámnév után a főnév egyes és többes számban is állhat. Érdeklődésre tarthat számot az -o melléknévképző használata a hozzávetőleges mennyiség kifejezésére, pl. daso nunal 'kb. tíz nap(ig)', valamint az a tény, hogy a számjelzős tárgy ragtalan. A cikkre a jelenlegi votják nyelvhasználat pontos leíráa és jól megválasztott példákkal való illusztrálása jellemző. Vachrusev másik cikkében a mondatokat kiegészítő értelmezői szerkezetekkel foglalkozik (87—100). Részletesen tárgyalja e szintagmák típusait és funkcióit. G. A. Tronyina az aktuális mondattagolást választotta kutatásai tárgyául (79—86). Tanulmánya első mondatában joggal írja, hogy a votják mondattan legkevésbé kidolgozott területe ez. Nem csoda hát, hogy a recenzens is nagy érdeklődéssel olvasta Tronyina cikkét, melynek fontosabb megállapításai a következők: az aktuális mondattagolás legfontosabb eszköze a votjákban (is) a szórend, a beszélt nyelvben pedig az intonáció. A téma általában megelőzi a rémát, bár emfatikus beszédben fordított sorrend is lehetséges. A témára az emelkedő, a rémára az eső intonáció jellemző, s köztük szünet van. A szerző a téma-réma tagolást nemcsak egyes mondatokban vizsgálta, hanem rövid szövegekben is, hiszen — mint azt maga is megállapítja — az aktuális mondattagolást a kontextus nagyban meghatározza. Tronyina tanulmánya biztató kezdete a tárgyban votják nyelvi anyagon folytatandó kutatásoknak, két apró kritikai megjegyzésem (a 80. lapon a tűnne 'ma' szót először a téma, majd ugyanebben a mondatban a réma részeként elemzi; az elemzett szövegek mondatainak számozását pedig formailag rosszul oldotta meg) értékét nem csökkenti. A kötetzáró tanulmányban A. F. Sutov (101—106) az igenévi szerkezeteket, illetve azok mondatbeli szerepét tárgyalja. Következtetésével, mely szerint az igenévi szerkezeteket mind az egyszerű mondatrészektől, mind a mellékmondatoktól el kell különíteni, teljes mértékben egyetérthetünk. A kötet írásaira általában jellemző, hogy a hagyományos nyelvtan keretei közt maradnak, s szerzőik a nyelvi jelenségek pontos leírására, valamint az idegen (főleg orosz) mintáktól való elszakadásra törekszenek. S ez a tény a készülő votják leíró nyelvtan szempontjából egyáltalán nem közömbös. 3- 1983-ban jelent meg Izsevszkben A. Uvarov szerkesztésében az a kötet, amellyel votják nyelvrokonaink emlékeztek meg Munkácsi Bernátról, arról a tudósról, aki az ő nyelvüknek is önfeláldozó kutatója volt. Mint a könyv címéből (Munkäcilen kuzimez/Munkácsi ajándéka/ílO/iapOK MyHKCWI/l) kitűnik, három nyelven, votjakul, magyarul és oroszul méltatja a szerkesztő Munká-204