Nyelvtudományi Közlemények 90. kötet (1989)

Szemle – Ismertetések - Csúcs Sándor: Újabb votják kiadványok 199

2. 1984-ben jelent meg a votják grammatika kérdéseivel foglalkozó cikkgyűjtemény. (BonpOCbl rpOMMOTUKM yAMypTCKOro « 3 bl K 0 . Izsevszk 1984). A kötet előszavából megtudjuk, hogy a közölt cikkek tulajdonképpen előtanulmányok a tervezett új votják leíró nyelvtanhoz. E célkitűzésnek nem mond ellent az sem, hogy egyes szerzők nyelvjárási kérdésekkel foglalkoznak, hiszen a normatívnak szánt új votják nyelvtan egyik feladata éppen a nyelvjárási variánsok megszűrése lesz. A kötet tíz cikke közül hat alaktani, négy pedig mondattani kérdésekkel foglalkozik. G. A. Usakov a főnév és melléknév grammatikai kategóriáit tárgyalja (5-17). A főnevek esetében három grammatikai (szám, eset, birtokos személyragozás) és két további lexikai-grammatikai kategóriát (élő —élettelen, tulajdonnév —köznév) állapít meg. Megjegyzendő, hogy korábban egyes votják szerzők az élőélettelen megkülönböztetést(?) (feltehetőleg az orosz nyelvtanok hatására) grammatikai kategóriának tar tották. Úgy vél em, hogy az élő—élettelen a votjakban (a többi finnugor nyelvhez hasonlóan) nem tekinthető se grammatikai, se lexikai—grammatikai kategóriának. Az a tény ugyanis, hogy az élőt jelentő főnevekhez nem vagy ritkán járulhatnak a lokális kázusok ragjai, nem teszi se szükségessé, se indokolttá ilyen grammatikai kategória felvételét. Ha már szaporítani akarjuk a votják főnév nyelvtani jellemzőinek számát, akkor inkább a határozottság — határozatlanság kategóriáját kellene felvenni. Ezt sokkal nyomósabb érvek indokolják, mint az élő—élettelen kategória megkülönböztetését. A melléknevek esetében Usakov az alábbi kategóriákkal számol: határozottság, szám, eset, fokozás. V. K. Kelmakov a mai votják nyelv összetett számneveivel foglalkozik (18—24). Fontosabb megállapításai a következők: A mai votjákban egyszerű és összetett számnevek különböztethetők meg. Összetettnek tekinthetők a százakat és ezreket jelölő számnevek is, ezeket tehát eltérően a jelenlegi gyakorlattól egybe kellene írni (pl. kiksu 'kétszáz', vit'surs 'ötezer'). Helyesen állapítja meg Kelmakov, hogy az ilyen kérdések eldöntésekor nem lehet kiindulni az analogikus orosz formákból. A diachron szempontból vitathatatlanul összetett olyan számneveket, mint pl. tíam^s 'nyolc', kuam^n 'harminc', illetve nil'don 'negyven', ukm^ston 'kilencven' stb. leíró szempontból egyszerű számneveknek tartja. I. V. Tarakanov a felszólító módot választotta kutatásainak tárgyául (25-37). A mintaszerűen megírt, széleskörű anyaggyűjtésen alapuló cikkben a szerző először a felszólító mód kifejezésének alaktani kérdéseivel foglalkozik, majd a felszólító módú alakok funkcióival. Ezután tárgyalja azokat az eseteket, amikor a felszólítást, parancsot, felhívást a votják nyelv más kategóriák segítségével (pl. jövő idő, -no képzős igenév, indulatszó) fejezi ki, illetve, amikor a felszólító módú alak a feltételes mód kifejezésére szolgál. Tarakanov cikkével kapcsolatban mindössze egy kritikai megjegyzésem van: félreérthető, illetve nem pontosan megfogalmazott a szerzőnek az az észrevétele, hogy az ún. I. igeragozásban a felszólító módban kiesik a tővégi -i- hang. Ez a kiesés ugyanis, mint a példaanyagból is látszik, mássalhangzó-kapcsolat után nem következik be, tehát: min 'menj' de dugd± 'állj'. A következő két tanulmány, R. S. Naszibullin és B. S. Zaguljajeva cikke, a votják igeragozás analitikus formáival foglalkozik (38—44, illetve 45—58). Zaguljajeva a régmúlt 202