Nyelvtudományi Közlemények 89. kötet (1987-1988)

Tanulmányok - É. Kiss Katalin: Még egyszer a magyar mondat intonációjáról és hangsúlyozásáról [Once more on the intonation and stressing of the Hungarian sentence] 1

tevőjének hangsúlyát megnöveli eggyel, ami abban nyilvánul meg, hogy az első összetevő továbbra is [l hangsúly] jegyű, azaz a legerősebb hangsúlyfokozatú marad, s a második összetevő hangsúlya hozzá képest egy fokozattal csökken. (4-) három lány; az igazgató lánya ; 11 11 -»[1 2] -»[1 2] nagyon ügyesen; a széken ülve; 11 11 -*[1 2] -*• [1 2] a fiára büszke; Kovács István; 11 11 -*[1 2] -*I1 2] Mint később látni fogjuk, természetesen e kifejezések bármely összetevője főhangsúly nélkül - azaz, intonációs szinten magassági nyomaték nélkül - is maradhatott volna, ha a kontextusból már ismert vagy a szituációból megjósolható, tehát tematikus (nem rematikus) információt közöl. Az ilyen magassági nyomaték, illetve főhangsúly nélküli összetevő nem játszik szerepet a központi hangsúlyszabály működésében, hiszen nem tartalmaz L1 hangsúly} jegyű magánhangzót. Tekintsük például az (5)-ös mondat Kovács István kifejezését: (5) Nem Kovács Péter keresett, hanem Kovács István. A Kovács István kifejezés első összetevőjére nem esik magassági nyomaték, illetve főhangsúly; az István a kifejezés bal szélső főhangsúlyos összetevője; ezért a központi hangsúlyszabály az István főhangsúlyos magánhangzóját jósolja a kifejezés leghangsúlyosabb magánhangzójának. Azaz: (6) Kovács István 1 [ 1 ] 6