Nyelvtudományi Közlemények 89. kötet (1987-1988)

Tanulmányok - Varga László: Hozzászólás egy hangsúlytanulmányhoz [Remarks about a paper on stressing] 53

Selkirk (1984) elmélete alapján azt vallja, hogy a „magassági nyomatékot" viselő (azaz dallamilag kiemelt) összetevők főhangsúlyosak, kommunikációs fókusznak minősülnek, és mint ilyenek, új infomációt hordoznak. Ezzel kijelenti, hogy az új információt hordozó, ige utáni bővítmények — legalábbis a mögöttes (underlying) fonológiai szerkezetben — egyformán főhangsúlyosak, valamennyien első hangsúlyfokozatúak. így az ige utáni bővítmények hangsúlyozásának kérdésében álláspontjaink jelentősen közeledtek egymáshoz. Hogy mégsem egyeznek meg, annak az az oka, hogy É. Kiss az elsőrendű hangsúlyokat csak kiindulásnak tekinti, és a szintaktikai szerkezet függvényében tovább differenciálja őket. Amikor Bolinger (1958) a főhangsúly kulcsingerét a radikális hangmagassági változásban (dallami kiemelésben) találta meg, a főhangsulyokat a kiemelkedés ereje szempontjából nem differenciálta. É. Kiss (1988) viszont a Nuclear Stress Rule (NSR) magyarra alkalmazásával éppen ezt kísérli meg. Feltételezi, hogy „a magyarban az angol kifejezések hangsúlyozását meghatározó Nulcear Stress Rule-nak épp az ellentettje működik", azaz egy kifejezés „magassági nyomatékot" viselő összetevői közül végül is a bal szélső hangsúlya lesz a legerősebb. Mivel az NSR ciklikusan működik, a szabály alkalmazása a beágyazástól függően jelöli ki az egyes főhangsúlyos szótagok konkrét erőfokát. így még viszonylag egyszerű példákban is megtörténhet, hogy egy főhangsúlyos szótag 5. erősségi fokra csökken (a legerősebb mindig 1. fokozatú marad), de megfelelően bonyolult esetben jóval alacsonyabb fokra is csökkenhet, sőt — mivel a beágyazások elvileg végtelenül folytathatók — elméletben akár végtelen számú, különböző erősségű főhangsúlyváltozat is kialakulhat, a hangsúlytalan szótagok mellett. Bár az emberi fül finom hangerőbeli megkülönböztetésekre képes, e fokozatokat azonosítani nem tudja. Valószínű, hogy a dallami eszközökkel kiemelt fohangsúlyoknak legföljebb két fokát tudjuk viszonylagos biztonsággal azonosítani: egy közönségeset, meg egy különlegesen kiemelkedő (emfatikus) főhangsúlyt (vö. Kicska 1891. 341). Mivel az NSR alkalmazása füllel ellenőrizhetetlen finomságú hangsúlyfokokhoz vezet, kétlem, hogy a Zrínyi és Frangepán barátai szintagma kétértelműségét (ti. %