Nyelvtudományi Közlemények 89. kötet (1987-1988)

Tanulmányok - É. Kiss Katalin: Még egyszer a magyar mondat intonációjáról és hangsúlyozásáról [Once more on the intonation and stressing of the Hungarian sentence] 1

nyitói, Demétől, Szendétől, Elekfitől, Wachától, Hetzrontól, Kiefértől, Szabolcsitól, valamint Kálmán és munkatársaitól idéz Brassait bíráló vagy Brassai álláspontjának ellentmondó nézeteket. Az idézett szerzők —Szabolcsi és Kálmán és munkatársai kivételével — Brassai elméletének ugyanazon elemeivel nem értenek egyet, mint Varga —ezért lényegében- már reflektáltam kifogásaikra. (A Szabolcsitól idézett nézettel a 15. jegyzetben foglalkozom; Kálmán és munkatársai álláspontjára pedig lentebb, a 8. pontban térek ki.) Joannovlcs (1889), Simonyi (1880), Kicska (1891) és Varga értelmezésében a Brassaira nem hivatkozó Kiefer (1969) is például nem fogadják el, hogy a mondat T pozíciójára nem eshet főhangsúly. De azok a kifejezések, melyeket főhangsúlyos topicnak vélnek, főhangsúlyos kvantifikált kifejezések, s ezeket —legalábbis a jól—t, az egészen-t és hasonlókat — Brassai F pozícióban állóknak, a fókusz (azaz nála jelző) részének tekintette (1. például Brassai 1863-65, 46). A hivatkozott szerzők közül csak Kicska (1891-92), Balassa (1887-1890), Deme (1962) és Hetzron (1980) engedik meg, hogy egy T-ben álló, nem kvantifikált kifejezés főhangsúlyos legyen, s Kicska (1895) szerint ez ritkán fordul elő. (Értelmezésünk szerint Balassa, Kicska, Deme és Hetzron bizonyára azokra az esetekre gondolnak, amikor a T—ben álló kifejezés önálló intonációs kifejezést alkot.) Joannovics (1903), Simonyi (1902) és Elekfi (1964) a fókusz nélküli, hangsúlytalan igés, véghangsúlyos commentre hoz példákat, e Brassaitól is vizsgált, véleményünk szerint jelölt, levezetett intonációs dallamtípusra. Végül majd mindegyik hivatkozott szerző azt állítja, hogy a comment több főhangsúlyt is tartalmazhat. Igaz; de ezek nem teljesen egyforma erősségűek — tennénk hozzá —; a comment élén álló a legerősebb köztük, hacsak nem alkotnak a főhangsúlyos összetevők külön-külön intonációs kifejezéseket. 8. Egy újabb, először Prószéky, Kálmán et al. (1984)-es tanulmányában kifejtett, Vargától érdemben nem ismertetett magyar mondatfonológiai rendszer a Vargáétól és a hivatkozott szerzőkétől gyökeresen eltérő szemszögből bírálja a Brassai által és általam képviselt álláspontot — ezért erre külön is kitérek.