Nyelvtudományi Közlemények 89. kötet (1987-1988)

Szemle – ismertetések - Sz. Bakró-Nagy Marianne: Jacek Fisiak (szerk.): Historical semantics – Historical word-formation 246

szerző sem állít), hogy e megközelítés egészen mentes lenne mindazoktól a problémáktól, amelyeket annak idején a kritikák felvetettek. Noha más aspektusból és más igénnyel indulva, mégis a jegyekkel való elemzést is alkalmazott módszere körébe vonva B. Lewandowska-Tomaszczyk a szemantikai változásoknak egy olyan modelljét kísérli megalkotni, amelyben a változás folyamata összeépül mindazoknak a társadalmi-történelmi, kognitív és emocionális folyamatoknak a modelljével, amelyek a jelentésváltozásokat kívülről alakítják (On semantic change in a dynamic model of language 297 —34-3) , s ezzel egyszersmind képviseli azt a kétségtelenül igaz álláspontot, miszerint a jelentésváltozások okai és mechanizmusa pusztán a nyelvből önmagából nem érthetők meg. Míg a komponens-elemzés a hetvenes évek első felében utólag kapott megtámogatást a pszicholingvisztikától (vö. pl. Miller—Johnsort-Laird 1976), addig az évtized második felében jelentkező újabb szemantika-elmélet már eleve pszicholingvisztikai indíttatású, így hát miként annak idején a komponenselemzésnek, úgy napjainkban a pszicholingvisztikán alapuló p r o t o t í p u s - s z e m a n t i k á nak (vö. pl. Rosch 1977, 1978) figyelhetők meg alkalmazási kísérletei a történetiségben. K. Aijmer azt igazolja, hogy az ún. természetes osztályokon (pl. gyümölcsök, madarak) kívül a prototípus-elmélet megállapításai a segédigékre is érvényesíthetők (The semantic development of will 11—21), D. Geeraerts egy holland főnév kapcsán próbál meg általánosításokhoz jutni (Cognitive restrictions on the structure of semantic change 127—153), J. Strauss pedig a szemantikai mezők és a prototípusok összefüggését keresi a diakrónia szempontjából (The lexicological analysis of older stages of languages 573—582). Itt jegyzem meg, hogy jelen van a könyvben a klasszikus mező-elmélet jeles képviselője, A. Lehrer is, aki a metaforák vizsgálatának szolgálatába állítja a szemantikai mezőt (The influence of semantic f ields on semantic change 283—296). A pszicholingvisztikát nem csupán a jelentésváltozások magyarázatához hívják segítségül a tanulmányok: a produktivitás tekintetében vizsgálja az angol melléknevek prefixummal alkotott tagadóformájának a kialakulását Ph. Baldi — V . Broderick és D. S. Palemo (Préfixai négation of English adjectives: psycholinguistic dimensions of productivity 33—57); az ún. angol datívuszi alternációt a nyelvelsajátítás, illetőleg a nyelvi érettség szakaszain belül, a különböző grammatikaelméletek tükrében W. C. Ritchie (Word-formation, learned vocabulary and linguistic maturation 463—482). Szemantikai elemzések szükségképpen helyet kapnak a kötet etimológiai tárgyú tanulmányaiban is. Közös jellemzőjük, hogy — egy-egy konkrét eset kapcsán — elvi-metodológiai alapon próbálnak túllépni a hagyományos történeti-összehasonlító módszeren annak érdekében, hogy okát tudják adni a változásoknak. Onomasziológiai-szemasziológiai módszerrel dolgozik F. Marco.ç-Marin (Etymology and semantics: apropos Spanish roanero, maneria 377-395); holt nyelvek összetett elemzésének lehetőségeit példázza a tokhár A-n és B-én W. Winter ('Left' or 'right'? 583-595), Th. Fraser és C. Guimier pedig a Guillaume-féle — és eredetileg szintén nem a nyelvi változások menetének magyaráza-248