Nyelvtudományi Közlemények 89. kötet (1987-1988)

Szemle – ismertetések - Sz. Bakró-Nagy Marianne: Jacek Fisiak (szerk.): Historical semantics – Historical word-formation 246

tára létrejött (vö. pl. Guillaume 1973) — ún. nyelvi pszichomechanizmus-elméletre alapozza fejtegetéseit (Etymology and the lexical semantics of the Old English preverb be- 113—126; On the origin of the suffix -ly [ti. az angolban] 155—170). Ha a kötet szemantikai részéről azt lehetett mondani, hogy abban az általános nyelvészetet hívja segítségül a diakrónia, akkor a morfoszemantikai, morfológiai dolgozatokról az lehet a benyomás, hogy azokban az általános nyelvészet próbálja ki önmagát a diakróniában. Az elvi alapot mindkét esetben a — például Lewandowská-nál (297) vagy H. Pilch-nél (The synchrony-diachrony division in word-formation 407—433-, különösen 407. 1.) explicite is megfogalmazott, s Lüdtkénél (vö. 357) elméleti alapvetésként jelentkező — változat nak és változás nak az az összefüggése szolgáltatja, ami a szinkrónia és a diakrónia egymáshoz való viszonyában mint előzmény és következmény fogható meg, azaz a diakrónia változásainak előzményét a szinkrónia változataiban jelöli meg. Mindez elsőként áll az u n i -v e r z á 1 é -kutatásra és a tipológia ra. Az előbbire A. Ahlqvistnak az ír nominális összetételek sorrendjéről írott cikkét hozom fel példaként (The ordering of nomincal Compounds in Irish 1—21), amelyben következtetéseit implikációs univerzálékra, illetőleg Givónnak arra a jól ismert megállapítására építi, mely szerint „a ma morfológiája a tegnap szintaxisa" (Givón 1971. 413). Az utóbbira J. L. Bybee és W. Pagliuca ötven, genetikusan és areálisan össze nem tartozó nyelv aspektualitását és modalitását egybevető, s új univerzálét megfogalmazó cikkét (Cross-linguistic comparison and the development of grammatical meaning 59—83); B Comrie-nak a csukcs igei paradigma grammatikai és szemantikai változásáról írt dolgozatát (Derivation, inflection, and semantic change in the development of the Chukchi verb paradigm 85—95), vagy C. Silva-Corvalán-nak a modalitásnak és a szemantikai változásnak a spanyolban megfigyelhető összefüggéseiről szóló cikkét (Modality and semantic change 547—572) említem. Ugyancsak tipológiai keretben tárgyalja H. Herbert a nyelvtani nem alakulását a bantuban (Gender Systems and semanticity: two case historiés from Bantu 171—197). Egy meghatározott univerzálé-elmélet (ti. a morfológiai jelöltség elvét kimondó) és egy meghatározott tipológia-elmélet (vö. Skaliíka 1979) (is) alkotóeleme annak a természetes morfológia -modellnek, amelyet W. U. Dressier állított fel, s aki Szuppletivizmus a szóalkotásban (Suppletion is word-formation 97 —112) címmel azt bizonyítja, hogy a szuppletivizmus miért periferikus módja a szóalkotásnak, hogy a szuppletív formák kialakulását miért irányítják kevésbé fontos szemiotikai elvek, hogy miért fordul elő gyakrabban flektáló nyelvekben, s hogy teljes megértésükhöz miért elengedhetetlen a diakrón vizsgálat. W. Manczak is foglalkozik a szuppletivizmussal, s a nyelvi kölcsönzések szemantikai változásainak kapcsán (Semantic development of borrowings 367—375) az írásképből, a fonetikából, a* szóalkotásból (pl. a szuppletivizmus köréből) stb. felhozott példákkal azt a már 1966-ban megfogalmazott törvényét szándékozik igazolni, miszerint a gyakrabban használt nyelvi elemek grammatikailag vagy jelentéseiket tekintve differenciáltabbak, mint a kevésbé