Nyelvtudományi Közlemények 89. kötet (1987-1988)

Szemle – ismertetések - Rédei Károly: Mikko Korhonen: Johdatus lapin kielen historiaan 226

meglévő n csupán eredeti *rf-re, nem pedig *-n-re vezethető vissza. A zürj.-votj. -rí lativusragra számos példát közöl Vászolyi (NyK 70: 373—382). A Korhonen (218) által idesorolt vog. -n Cpütn 'fazékba, üstbe', ërifn 'dalba') nem vonható ide, mivel névutói eredetű (1. MSzFE -ni, -nyi alatt; Hajdú BUNyt. 123, UrJazNar. 300). Vajon a lapp összetett illativusragok megmagyarázhat ók-e őslapp *-jerí és *-set

n

alakokból? Eltűnhet-e az rí abszolút szóvégi helyzetben? (Korhonen műve 197—200. lapján számol a szóvégi *fc, *j, *m, *n eltűnésével, de *rí > 0 változásról nem szól!) Ha lapp szempontból lehetséges volna az *n > 0 lekopás, akkor elhárulna minden akadály az útból, hogy a PU alapnyelvre *—n lativusragot tegyünk fel. A lapp locativusi f-n < őslapp *-në < PU *-oa/nä megfelelőjeként Korhonennal (223) ellentétben az oszt jakból csak a VVj. -na/-na, Kaz. Ber. —n, -an jöhet szóba, a Ni. áer. 0 -na nem. A -na rag névutói eredetű (MSzFE - n,i/- nyi alatt; Hajdú, BUNyt. 124, UrJazNar. 300). A *-pta+ma caritivusképző (lapp guoletxbme, finn. kalaton : kalattoman 'hal nélküli') osztják megfelelőjének tartott osztj. -tám: wewtám 'erőtlen' (226) zűrjén jövevényképző (1. Sauer, Die Nominalbildung im Ost jakischen. Berlin 1967. 178. 1.). A lapp -ggtí, ~g6, -g, kkof-k^ko, -ke < őslapp *-/n/g*, ^ *k* ~ *-£ë (< korai ősfinn *-ko < *-ka/-k'á + v) prolativus előzményeként feltett FP *-ka/-kä prolativusrag (230—231) etimológiailag azonos eredetű a PU *-k lativusraggal (E. Itkonen: Vir. 1967: 249—256). Lehetséges, hogy a korai ősfinn *-ka/*kä, melynek biztos megfelelői vannak a mordvinban (-ka, -ga , -va) és a cseremiszben (-ka, ->a), a maga végvokálisával FV kori újítás az eredetibb *-k mellé (a hangviszonyra vonatkozóan vö. az imperativus *k~ * -ka/-kä jelével). A permi -a (votj. kuza 'hosszat, mentén', zürj. luna 'nappal') aligha tekinthető a *-ka/-kä folytatójának, mivel ez *-A:-ból is jól megmagyarázható. Egyébként a lativus-illativusragban megfigyelhető e~a váltakozás egyéb morfémákban is megvan a permi nyelvekben. A névszóragozás tárgyalása után következik a birtokos személyjelek történeti-összehasonlító elemzése (233—245). A birtokos személyjelek — minden bizonnyal az uráli korban — a személyes névmások (1. sz. *mV, 2. sz. *tV, 3. sz. *sV) agglutinációja útján keletkeztek. A birtokos személyjelekhez számjelek (kettős szám *—n, többes szám *k vagy ?t ) járultak, pl.: 1. sz. egysz. *-mV, ktsz *-mVn , tbsz. *-mVk (?*-t). Az esetragok eredetileg a birtokos személyjelek előtt álltak (Cx+Px). A birtok többségét már az uráli alapnyelvben birtoktöbbesítő *-n jelölhette, pl.: *kala-tV 'egy halad', *kala-n-tV 'több halad'. Figyelembe veendő még, hogy a birtokos személyjelek előtt álló n-nek mint homonim esetragnak (genitivus, instructivus, lativus az összetett esetragok végén lévő lativusi n) nagy volt a frekvenciája. Ily módon válik érthetővé, hogy miért vált az n a függő esetek konstans elemévé. A korai ősfinnre az alábbi birtokos személyjel-rendszer rekonstruálható: a) nominativusban és egy birtok esetén Sg. Du. Pl. 1. sz. *-me *-men *-mak/-mak 2. ;ÍZ. *-te *-ten *-tak/-fák 3. sz. *-sa/-sa *-s an/' - s an *-sak/-säk 234