Nyelvtudományi Közlemények 89. kötet (1987-1988)

Szemle – ismertetések - Rédei Károly: Mikko Korhonen: Johdatus lapin kielen historiaan 226

csak a FU *j(^) lativusragból vald származtatással számol. A labiális magánhangzóra végződő alakok (mellÓ, feló, eggyüstb.) végződését — helyesen — a PU *k lativusrag folytatójának te­kinti. Úgy gondolom, a mondottakon kívül perdöntő érv az á/é rag eredeti *j-ből való származtatása mellett az a körülmény, hogy ez a rag már egyik legrégibb nyelvemlékünkben is á-s alak­ban fordul elő Créa: eri iturea, fehéruuaru rea meneh hodu utu rea stb.) (vö. Bárczi, TA 190-191), míg a *k (> *f) hangalakra visszavezethető morfémák (pl. az ó/ó igenévképző egyik előzmé­nye) f-s formában jelentkeznek: Konst._ i>£A£X- 'ízelő'; 997 el .-/1109: Ó0Lpst(K^\ 1055 azah, meneh; tovább fejlődött diftongu­sos formában: ferteu. A f- szórványosan később is felbukkan: 1211: Quereh, Fedeh, Elleh; vö. még VárReg.: Bedech (ma: BedS), LeuvGl.: \cukfcerech (ma: szukszeru) : ez utóbbiakban a *7" ki­csinyítő, illetőleg melléknévképző (1. Bárczi, TA 169, A Halot­ti Beszéd... 34, 74). A *^-s formánsok később diftongusos for­mát öltenek: HB chomuv ( = "%omuy , ma hamu), uolov (= woloy, ma való), iarov (= jaroy, ma járó) (1. Bárczi, A Halotti Beszéd... 34, 74, 146). Ezekkel szemben a lativusrag a HB-ben mindvégig illabiális magánhangzójú alakban jelentkezik: mige (= migé vagy migë, ma meg) f hazóá, vilagbele, nugulmabeli, uimadfagucmia, uruzagbele (Bárczi: i. m. 36, 65, 124," 132, 173, 179). Korhonen (218) az osztj. to^oj 'el', tö%i 'oda', joyi 'ha­za, vissza' határozószók j , 1 elemét helyesen a *j lativusrag folytatójának tekinti. A *j lativusrag vokalizálódása útján ke­letkezett az osztják lativus-dativus: VVj. -a/~ä, DN -a, Ni. Ser. -a, Kaz. Ber. -a < ősosztj. *a/a (Honti, ChrestOstj. 60). Korhonen (218) az osztj. -a/-a-t nem említi a FU *j megfelelői között. A *j vokalizálődására vonatkozóan az osztjákban 1. Hon­ti: NyK 78(1976): 107—109, 87(1985):71. Hajdú az osztják ragot legújabb művében is (UrJazNar. 302; 1. még BUNyt. 124) PU **­ból származtatja. Ez azonban helytelen: a k hang az osztjákban spirantizálódik f-vé, X_vá> de sohasem vokalizálódik (vö. Ré­dei: NytudÉrt. 104:650, FUF 44: 3 jegyz.).v A PU *k lativusrag az osztjákban a VVj. tej-, Trj. tëg-a, Ni. Ser. tïf, 0 ti , ti j 'ide', V tő?, J tówa, DT Ser töj, Kaz. Ber. to%ï stb. határozó­szók (1. Honti: i. m. 83) $, Xi w> J elemében, továbbá a VVj. -}a/~ta , -fi Trj. -}a/-}a, Sal. %a, 0 ji (~vog. -if) transla­tivusragban van meg. Az obi-ugor határozószók (vog. taf , ti 'ide', osztj. tó\ 'oda') 7» "X elemét, valamint a translativusi vog. -i'2", osztj. -}& ragot Korhonen is a *k lajtivusrag folyta­tójaként tartja számon (1. még Hajdó, BUNyt. 124, UrJazNar. 302). Korhonen (218, 218—-220) az őslapp *-jen és *-sgn illativus­rag n elemét E. Itkonen (Vir. 1966: 64—70; nyomán PU *-n lati­vusragból magyarázza. Mások (1. fentebb) a PU alapnyelvre jésí­tett *-n ragot tesznek fel. Ha *-n-ből indulunk ki, akkor a cser. tupan /tupân/ 'háttal', kutan 'mentén, hosszában' n hang­ját másodlagos jésülésnek kell tekintenünk. Eredeti *6 esetén a cseremiszben ugyancsak.a depalatalizált n-t kell a szabályos folytatónak tekintenünk (vö. még. dat. -län/-lan , liê'àn 'közel­be'). A tupan-, kutan-îéle határozószók n-je ez esetben is — a korábbi, feltehetőleg a finn-volgai kori n > n változás után — másodlagos jésülés útján állott elő. A permi nyelvekben határozószókban (zürj. asan 'keletre', b§ran 'ismét, megint', kim^n 'arcra, homlokra' votj. kimin ua. ) és összetett esetra­gokban (zürj.-votj. approximativus -lan, zürj. egressivus -san) 233 \

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents