Nyelvtudományi Közlemények 89. kötet (1987-1988)

Szemle – ismertetések - Rédei Károly: Mikko Korhonen: Johdatus lapin kielen historiaan 226

Végül a hangsúlytalan szótag utáni mássalhangzók és a szóvégi mássalhangzók történetéről olvashatunk (192—200). Korhonen könyvének hangtörténeti része nemcsak a lappológusoknak és a lappológiában tájékozódni kívánóknak nyújt nagy segítséget, hanem jól megalapozott, szilárd eredményei révén bizonyára előre fogja vinni a finnugor hangtörténeti kutatásokat is. 4. Korhonen művének második fő része a történeti alaktannak van szentelve. Bevezetésként (201—204) a morfémastruktúrát és a morfémastruktúra fejlődését tárgyalja. Megállapítja, hogy a korai ősfinnben a morfémák automatikusan kapcsolódtak egymáshoz, a morfofonémikus változások száma csekély volt. Ez azt jelenti, hogy a korai ősfinn erősen agglutináló nyelvtípus volt. A szótövek egy és két szótagúak voltak. Egy szótagúak voltak a névmástövek, a létige (lae-) és a tagadó ige (i-~ae-~á-). A képző nélküli névszó- és igetövek két szótagúak voltak. A kétszótagúság a lappban akkor is megőrződött, amikor az a finnben eltűnt: lapp jiegnâ ^> finn jää 'jég', lapp jukkát ~ finn juo'iszik'. A tőbeli morfofonémikus váltakozások kifejlődése, valamint a szuffixumokban végbement hangváltozások a szuffixumok morfológiai jelentőségének a csökkenéséhez és a morfológiai funkciónak a szuffixumról a tőre való átkerüléséhez vezettek, így a lapp ma a legkevésbé agglutináló nyelv. Minthogy a morfológiai viszonyok nemcsak szuffixumokkal, hanem tőbeli váltakozásokkal is kifejezhetők, ezért a lapp nyelv ma inkább a flektáló avagy másként a fúziós-szimbolikus nyelvek közé sorolható. Például: diettet 'tud': praes. sg. 1. diedâm: praet. sg. 1. díttim: imp. sg. 1. díttum: akció diettem: part. perf. diettam: pass. part. perf. dit'tum. 4.1. A tőbeli viszonyok ismertetése után kerül sor a névszóragozás tárgyalására (204—249). A lappban egyes, kettős és többes szám különböztethető meg (206—210). Az egyes szám jelöletlen. A kettős szám uráli eredetű, mely a lappban a személyes névmásokban, a birtokos személyjelekben és az igék személyragjaiban van meg. Az őslapp *—*J duális a személyes névmásokban fordul elő, pl. lpN moai "mi ketten' < őslapp *mon^j. Ez a duális jel rejlik a finn személyes névmások u tövében (minu-, sinu- < *tinu-). A birtoks személyjelekben az *-n kettes szám van meg, mely a norvég-lappban szabályosan lekopott: aíSíame "a mi kettőnk apja'. Megfelelői vannak az obi-ugor nyelvekben és a finn -n-re végződő birtokos személyjelekben, pl. aikanaan 'annak idején' << '*ajka+na+zan , régi finn irod. ny. Herrallensan 'urának'. A többes szám jele az abszolút ragozásban norvég-lapp -k < őslapp *-k < korai ősfinn *-t; goadek 'sátrak'. A birtokos személyjelezésben jelentkező lapp k Korhonen (208—209) szerint korai ősfinn *k-ra, kevésbé valószínűen *t-re vezethető vissza. A *k kétségtelen folytatóit megtaláljuk a finnben és a mordvinban. A cser. kitnä 'kezünk', kittä 'kezetek', votj. njlmi 'leányunk' stb. végéről vagy *k vagy *t többesjel kopott le. A magyar birtokos személyjelek végén jelentkező -* (házunk stb.) Korhonennal és néhány más kutatóval ellentétben aligha tartozik ide, hanem gyűjtőnévképzői eredetű (k < *kk$, vö. - Rédei: CQuilFU 6: 213, NyK 83: 99, 100 jegyz., 102), s az abszolút főnévragozásból hatolt be a birtokos személyjelekbe. Megjegyzem még, hogy a bizonyára FP kori *k többesjel rejlik a zűrjén nyelv P nyelvjárásának többes számi igei személyragjaiban is: munam(e) < *munam3>k 'megyünk', ugyanígy munatCg) 'mentek', 231