Nyelvtudományi Közlemények 88. kötet (1986)

Tanulmányok - Kemény Gábor: A nyelvi kép mibenléte és befogadásának mechanizmusa az újabb stilisztikai elméletek tükrében [The Nature and Perception of Linguistic Image in the Light of Recent Stylistic Theories] 39

A NYELVI KÉP MIBENLÉTE 53 A kontextus ismerete nélkül némelykor még azt sem tudhatjuk biztosan, hogy képpel van-e dolgunk egyáltalán. Szemléltesse ezt a következő három példa! — Az Egy vitorlát látott mondat csak akkor tartalmaz trópust, ha a kontextus kötelezővé teszi az 'Egy hajót látott' olvasatot (RG 209). Megfelelő beszédhelyzetben a vitorlát tárgy szó szerinti értelemben is vehető (pl. ha egy hajózási felszereléseket árusító üzletben látta a mondat alanya a vitorlát). Ekkor nyilván nem kép, nem ,,rész az egész helyett" típusú szinekdoché a vitorla. — Arany János Toldi-jának ezt a verssorát (III. 3.) : Hé fiúk! amott ül egy túzok magában, az egyszerű metafora példájaként szokták idézni, pedig így, külön ez voltaképpen nem is kép (lehetne ugyanis reális kijelentés is !). Metaforává a szövegelőzmény teszi, amelyből tudjuk, hogy a túzok megjelölés koreferens Toldi Miklóssal. — Még A hó fekete is lehet nem-allotóp (nem-kvázi) kijelentés, ha a kontextus igazolja : ,,A hó alkalmanként fekete is lehet, ha . . . a szövegbeli előzményekből kitűnik, hogy ... a hóval borított mezőt a szomszédos gyár füstje bemocskolja, ami az előbbi kijelentést hie et nunc a kontextus ismerője számára izotóppá teszi" (Vígh Á. 1980. 332). Képes értelmet nyer viszont ebben a — más összefüggésben már idézett — Ady-példában : Bivaly-fekete a hó Fehér a szurok korma . . . A képek tehát nemcsak elkülönülnek szövegkörnyezetüktől („kiemelkedvén" abból), hanem szorosan bele is épülnek abba, csak ahhoz képest azok, amik. Ezért nincs és nem is lehet metafora a szótárakban (vö. Ricoeur 1975. 217). Még az írói szótárak is csak abban az esetben vállalkozhatnának a siker reményében a képalkotás megragadására, ha Solomon Marcus útmutatását követve hajlandók volnának átalakulni ,,a kontextusok leltárává" (1972/77. 142). Mielőtt kísérletet tennénk a nyelvi kép fogalmának ideiglenes, egyelőre csupán lételméleti szempontból való meghatározására {„Mi a kép?"), tekintsük át nagy vonásokban, amit kép és kontextus viszonyáról az eddigiek alapján megállapíthatunk. E viszony egyik oldala — mint láthattuk — az elkülönülés, más szóval jelentésbeli összeegyeztethetetlenség. Ahhoz, hogy egy kifejezés metafora legyen — szögezi le például Joëlle Tamine a metafora szintaxisáról szóló fontos tanulmányában —, az kell, hogy az összehasonlított elemek (,,les termes rapprochés") egymáshoz képest inkompatíbilisak legyenek (1979. 80). E kritérium azonban már jó két évtizeddel korábban is megfogalmazódik Monroe C. Beardsleynél (1958. 140), majd az ő nyomán Mihaela Mancasnál (1970. 118—9), aki a „centrum" (a kifejezendő tárgy) és a „modifikátor" (az azt kifejező nyelvi kép) jegyeinek a szemantikai mátrix egy bizonyos