Nyelvtudományi Közlemények 88. kötet (1986)

Tanulmányok - Kemény Gábor: A nyelvi kép mibenléte és befogadásának mechanizmusa az újabb stilisztikai elméletek tükrében [The Nature and Perception of Linguistic Image in the Light of Recent Stylistic Theories] 39

A NYELVI KÉP MIBENLÉTE 51 a szavaknak van egy bizonyos, relatív gyakoriságukon és frazeológiai kötöttségeiken alapuló szemantikai átmenet-valószínűségük, megjósolhatóságuk (predictability). Az olvasó vagy hallgató szubjektív várakozása ehhez az objektív átmeneti valószínűséghez igazodik (1. Fónagy 1960. 78). Ámde a költők újítókedve folytonosan rácáfol a nyelvi valószínűségekre, meghiúsítja az olvasói várakozást. A befogadónak ez a ,,meghiúsult várakozása" (frusirated expectation, defeated anticipation) fontos tényezőjévé válhat az esztétikai élménynek (Jakobson 1960/72. 250—1). Már E. A. Poe is épített a várt helyett kapott váratlan örömének természetes emberi érzésére (vö. Jakobson i. m. 251), s nagy fontosságot tulajdonít a meglepetés mozzanatának a korszerű stilisztika is. Michael Riffaterre szerint a stílushatás a szövegelőzmény adta kontextushoz képest megjósolhatatlan, csekély valószínűségű elemnek és a kontextusnak (pattern-nek) a kontrasztjából jön létre (1961/71. 137), Harald Weinrich pedig a metafora meghatározó sajátságának tekinti a meglepetést, a kép és a szövegösszefüggés összeegyeztethetetlenségéből eredő feszültséget (1967/79. 105; uő 1968; ismerteti Petőfi S. J. 1969. 190). Ezt a meglepetésfaktort, ,,váratlansági effektust" aknázza ki Krúdy, amikor műveinek szövegébe nyelvi képeket iktat, s ezáltal különböző valóságtartományokat kapcsol össze és vonatkoztat egymásra. Az idézet ezúttal a Nagy kópé című regényből (1921) való : ,,A negyedik szerelem a késő Őszi napokban a Svábhegy aranylevéllel behintett útjain kívánta ernyője hegyére tűzni Alvinczi szívét" (NK 277; a kiemelés itt és a továbbiakban is mindig a dolgozat írójától származik). A nem túl eredeti, de a köznyelvi sárga (esetleg aranyszínű) falevelek megjelölésnél mégis sokkal expresszívebb aranylevelek említése azt a várakozást kelti az olvasóban, hogy az ernyője hegyére tűzni szókapcsolat után valami ilyesmi fog következni : a leveleket, az aranysárga faleveleket. Ehelyett azonban a svábhegyi hölgy Alvinczi szívét kívánja feltűzni ernyőjének hegyére, vagyis az író egy alacsony követési valószínűségű — s ezért nagy entrópiájú — elemet fűzött hozzá a szövegelőzményhez. Az érintkezési ponton egy pillanatra megugrik a jelentésfeszültség a [+konkrét] és a [—konkrét] klasszémák között, aztán a befogadó átvált a reális szintről a kvázira : képletesen értelmezi az író közlését. E síkváltás közben azonban valami egyéb is megvillan (hat) a tudatában : az tudniillik, hogy amit olvas, az irodalom. A félig öntudatlanul átélt szemantikai folyamat — várakozásának meghiúsulása, az izotópiatörés észlelése, majd az izotopikus folytonosságnak átértelmezés útján való helyreállítása — egy kis időre ,,átlátszatlanná" tette számára a szöveget : a közlemény önmagára mint nyelvi képződményre, műalkotásra irányította a figyelmét (1. Jakobsonnak a poétikai funkcióról adott meghatározását : i. m. 239). Az inhomogén jelkapcsolatok tagjainak nincs abszolút értékük, hanem csak helyi értékük van (vö. Fónagy 1984. 43). A szó szoros értelmében nem is „tárgyak", ill. ,,képek" ezek az egymáshoz viszonyítva szemantikailag különnemű nyelvi szegmentumok, hanem csupán tárgyi vagy képi elemei egy őket magában foglaló és meghatározó magasabb rendű összefüggésrendszernek : a közlésnek mint aktualizált szövegnek. Hogy egy impertinens nyelvielem-kapcsolatnak melyik tagja a tárgy, s melyik a kép, az önmagában sokszor nem is dönthető el megnyugtatóan. Pl. Robert Desnos une neige de seins