Nyelvtudományi Közlemények 88. kötet (1986)

Tanulmányok - Kemény Gábor: A nyelvi kép mibenléte és befogadásának mechanizmusa az újabb stilisztikai elméletek tükrében [The Nature and Perception of Linguistic Image in the Light of Recent Stylistic Theories] 39

A NYELVI KÉP MIBENLÉTE 41 1962/65. 199—255). De nem sokkal kevésbé kiterjedt szakirodalom foglalkozik a német Bild (vö.: Pongs 1927, 1939, 1969, 1973; Clemen 1936), a szovjetorosz, ill. cseh obraz (vö. Vinogradov 1963. 94—129, ül. Mukarovsky 1946/70) és a magyar kép, költői kép stilisztikájával sem (ez utóbbinak most csak az 1945 utáni irodalmából szemelgetve : Eckhardt 1948 ; Herczeg 1958 ; T. Lovas 1959; uő 1960; J. Soltész 1965. 262—93; J. Nagy—Szabó Z. 1968; Molnár 1981 stb.). Ez azonban csak az egyik oldala volt az éremnek. Igen megfontolandó érvek szólnak ugyanis az ellen is, hogy a kép kifejezést válasszuk erre a célra, a képszerűség nyelvi eszközeinek gyűjtőnevéül. Elsősorban az, hogy szemantikailag túl van terhelve, zavaróan sokértelmű. I. A. Richards már 1936-ban „különösképpen félrevezető"-nek minősíti, mert hol a tartalom (tenor) és a hordozó (vehicle) egységét jelenti, hol csak az utóbbit, a képi elemet. Ezenkívül a kép műszó óhatatlanul vizualitást sugall, holott a költői beszédalakzat nem azonos a tudatunkbeli vizuális képpel, képzettel (Richards 1936/77. 124 ; tovább bonyolítja a dolgot, hogy az angol image szó 'mentális képzet'-et is jelent, vö. Preminger 1965. 363). Emiatt Richards a kép elnevezés mellőzésére szólított fel, ez azonban akkor nem talált meghallgatásra. Sőt éppen az ő pályatársai és állítólagos követői voltak azok, akik az imagery fogalmát oly parttalanná tágították, hogy végül már szinte mindent ,,kép"-nek tekintettek, ami figyelmüket magára vonta. Ez természetesen a kép, képiség inflálódásához, majd diszkreditálódásához vezetett (vö. Weimann 1962/65. 201 — 8). Sok tekintetben hasonló pályát futott be a szovjet stilisztika obrazkategóriája is. Ennek bizonytalan értelműségére, tartalmatlanságára a ,,Szó és kép" vita résztvevői mutattak rá a 60-as évek elején (vö. Nyírő L. 1960). A legradikálisabban azonban a franciák számoltak le az image fogalmával. A komoly szakirodalom 'nyelvi kép' értelemben már a 60-as évek közepétől szívesebben használja a figure elnevezést, mint az image-t (vö. : Genette 1966, 1969, 1972; Todorov 1967. 91 — 118; stb.), miközben ez utóbbinak a jelentése mindinkább a 'vizuális kép'-re korlátozódik (vö.: Barthes 1964; Thibault-Laulan 1972). Gérard Genette A leszűkült retorika című fontos tanulmányában azt rója fel az image hibájául, hogy „valamilyen analogikus, sőt mimetikus viszony hatását kelti", s ezáltal metaforicitást konnotál, ami alkalmatlanná teszi a nem hasonlóságon alapuló alakzatok jelölésére (1970/77. 69). Űgy látszik, francia nyelvterületen is végbement a kép műszónak az a semmitmondóvá hígulása, amelyről angol és orosz vonatkozásban már megemlékeztünk. Mi más indokolhatná ugyanis azt a már nem is érvelő, ingerült hanghordozást, amellyel Meschonnic (1970. 101 — 2; idézi Moreau 1982. 13) és Henry (1971. 73) kiutasítja a poétikai, ill. stilisztikai terminológiából? Mindez arra késztetett, hogy alaposan megfontoljam : nem kellene-e mégis valamilyen egyéb megoldáshoz folyamodni a (nyelvi) kép elnevezés helyett? Sorra vettem hát mindazokat a részben hagyományos, részben újabb alkotású szakszavakat, amelyek gyűjtőnévként egyáltalán számításba jöhettek. a) Trópus vagy szókép. — A trópus név bizonyos tekintetben túlságosan is tág volna : a retorikai hagyomány Quintilianust követve számos nem képszerű lexikális kifejezőeszközt is a trópusok közé sorolt. Quintilianus tizennégy trópusfajtája közül például nem igazán kép ez a három : hyperbaton, onoma-i