Nyelvtudományi Közlemények 88. kötet (1986)

Tanulmányok - Kemény Gábor: A nyelvi kép mibenléte és befogadásának mechanizmusa az újabb stilisztikai elméletek tükrében [The Nature and Perception of Linguistic Image in the Light of Recent Stylistic Theories] 39

40 KEMÉNY GÁBOR (1) állapítsa meg a szükséges és elégséges feltételeket a metaforának a nem metaforától való megkülönböztetéséhez ; (2) adjon számot arról, hogyan érti meg és interpretálja a beszélő a metaforát nyelvi kompetenciája segítségével (1971. 413 ; ismerteti és kommentálja Delas 1978. 76-83). Ügy gondolom, hogy ez a két kritérium alkalmazható általában a nyelvi képre is. Ezért ebben a tanulmányban először azzal foglalkozom, hogyan tudjuk megkülönböztetni a képet a szöveg többi részétől, majd azt vizsgálom, hogyan fogja fel a befogadó ezt a szövegrészletet mint nyelvi képet. Mivel azonban ez utóbbi folyamat bemutatásához okvetlenül szükséges az ún. képelemek ismerete, e közé a két rész közé beiktatok egy fejezetet a nyelvi kép alkotóelemeiről és az ezek lehetséges kombinációiból adódó képtípusokról. Mielőtt azonban minderre sort kerítenénk, szükségesnek látszik néhány előzetes megjegyzést tenni a dolgozatban alkalmazott terminológia magyarázatául és védelmében. • Munkám során mindvégig égető szükségem volt — legalább annyira gyakorlati, mint elméleti okokból — egy olyan összefoglaló kategóriára, rugalmas gyűjtőfogalomra, amely egyaránt magában foglalja a nálunk hagyományosan szókép-nék nevezett képfajtákat (metafora, metonímia, szinekdoché, szinesztézia stb.), a hasonlatot, valamint az ezekből összetevődő nagyobb terjedelmű képszervezeteket. Mint ez már a címéből is kiviláglik értekezésemnek, végül is úgy döntöttem, hogy az itt tárgyalandó jelenségcsoportot nyelvi kép-nek vagy röviden kép-nek fogom nevezni. Emellett szólt ennek az elnevezésnek a rövidsége, hajlékonysága és széles körű elterjedtsége a nemzetközi és a magyar szakirodalomban. A rövidség ebben az esetben azért különösen előnyös tulajdonság, mert a vele jelölt fogalom állandóan ismétlődik a szövegben, némelyik oldalon tízszer-tizenötször is előfordulhat. A hajlékonyság azt jelenti, hogy könnyen lehet belőle további származékokat alkotni, akár szóképzéssel (képi, képes, képszerű stb.), akár összetétellel (képalkotás, képszerkezet, képzavar, ill. alapkép, részkép stb.). Ami elterjedtség ét illeti : szórványos ókori előzmények után (pl. Arisztotelész Retorikájában az analógián alapuló hasonlatnak volt a neve) századunk elejétől mindegyik nagy kultúrnyelvben általánossá válik a használata. A francia stilisztikába az iskolássá merevült retorikai nómenklatúrától szabadulni igyekvő Charles Bally vezette be (1909/51. 1: 190— 202), s ettől kezdve — részben talán a szürrealisták képkultuszától és Valéry elméleti írásaitól is támogatva — az image (littéraire vagy poétique) kifejezés egészen a hatvanas évek elejéig közkeletű maradt (vö. : Bruneau 1951 ; Antoine 1961 ; Ullmann 1961 ; részletesebben 1. Vígh Á. 1973). Az angolszász irodalomkritikában és stíluskutatásban, ha lehet, még nagyobb jelentőségre tett szert az image fogalma (pl. Wells 1924 ; Spurgeon 1935 ; Ullmann 1957. 189—262; uő 1960; uő 1964. 174—201), sőt a New Criticism képviselőinél az imagery tanulmányozása vált a stílusvizsgálat fő területévé (vö. Weimann