Nyelvtudományi Közlemények 88. kötet (1986)
Tanulmányok - Kemény Gábor: A nyelvi kép mibenléte és befogadásának mechanizmusa az újabb stilisztikai elméletek tükrében [The Nature and Perception of Linguistic Image in the Light of Recent Stylistic Theories] 39
A nyelvi kép mibenléte és befogadásának mechanizmusa az újabb stilisztikai elméletek tükrében I. Bevezető. Miért nyelvi kép? „Különféle szerzők, műfajok, korszakok képeiről (images) . . . már számtalan tanulmány született ; ami azonban még mindig hiányzik, az a szóképek (tropes) meghatározása, osztályozása, elmélete. Amikor azt mondom, »hiányzik«, ez azt jelenti, hogy van belőle vagy ötven." Pierre Guiraud harminckét évvel ezelőtt írta le a fenti sorokat a stilisztikáról szóló könyvecskéjének a kifejezés szemantikájával foglalkozó fejezetében (1954. 63). Ha akkor félszáz körül járt a képelméletek száma, vajon mekkora lehet most? Az amerikai W. A. Shibles 1971-ben kiadott bibliográfiájában, amely csak az egyik képtípusnak — igaz, a legnépszerűbbnek : a metaforának — a szakirodalmát gyűjtötte össze, csaknem 300 sűrű szedésű oldalon sorjáznak a metaforával foglalkozó monográfiák, tanulmányok, cikkek könyvészeti adatai (1971a. 23—318). Azóta éppen másfél évtized telt el, s a metafora iránti érdeklődés nem hogy csökkent volna, hanem talán még fokozódott is. Egymást érik, különösen angol nyelvterületen, de másutt is, a metafora kérdéseit boncolgató tudományos vitaülések, szimpozionok (vö. többek között : Ortony 1980 ; Sacks 1980 ; Cuüer 1981. 5), rendszeresen jelennek meg a metaforának szentelt folyóiratszámok (pl. Poetics 14—15, 1975 ; Langages 54, 1979). Ha nem is ilyen ütemben, de folyamatosan gyarapodik a többi képfajtának, különösen a Roman Jakobson afázia-tanulmánya óta felértékelődött metonímiának és a belga-francia neoretorikában az alapszókép rangjára emelkedett szinekdochénak az irodalma is. Joggal vetődik tehát fel a kérdés : érdemes-e egyáltalán megpróbálkozni a nyelvi képszerűség elméleti alapjainak tisztázásával, ill. ami ennek előfeltétele : az immár könyvtárnyira duzzadt hazai és nemzetközi szakirodalomnak a jelzett körülmények folytán szükségképpen hiányos és vázlatos áttekintésével ? A válasz — legalábbis az én számomra — egyértelműen igenlő. Meg vagyok ugyanis győződve arról, hogy semmiféle stílusjellemzés sem végezhető el sikeresen anélkül, hogy a kutató előbb fel ne vázolná azt az elméleti horizontot, amely előtt tárgyát elhelyezi és szemléli. Rugalmas elméleti keret híján ugyanis könnyen megrekedhet a puszta taxonómiában, a nyelvi részjelenségek, adatok rendszerezésében. * R. J. Matthews amerikai generativista szerint egy adekvát metaforaelméletnek két minimális követelménynek kell eleget tennie :
