Nyelvtudományi Közlemények 88. kötet (1986)
Tanulmányok - Kiefer Ferenc: A modalitás fogalmáról [On the Notion of Modality] 3
A MODALITÁS FOGALMÁBÓL 15 E definíció alapján a modalitáshoz tartozónak kell tekintenünk minden olyan nyelvi elemet, amelynek jelenléte nem valóságábrázoló mondatot eredményez. Nézzük meg tehát, hogy milyen nyelvi jelenségeket tudunk ezzel a meghatározással lefedni. A logikai modalitás-fogalom alapján ki kellett zárnunk a (12) (a) —(b) típusú kívánságot, óhajt kifejező és a (19) (a) —(c) típusú, különféle episztemikus attitűdöt kifejező mondatokat. A (12) (a) —(b) mondatok nem kijelentő mondatok és így nem is lehetnek valóságábrázolók. Hamarosan látni fogjuk, hogy a mondatfajták modális értéke is értelmezhető beszélői attitűdként, tehát definíciónk a mondatfajtákban kifejezésre jutó modalitást is lefedi. Ami a (19) (a) —(c) típusú mondatokat illeti, azt kell csak belátnunk, hogy ezekben a mondatokban valóban beszélői attitűddel van dolgunk. Ehhez elegendő megmutatni, hogy ezek a mondatok nem állíthatók, nem tagadhatók és nem tudhatók. Könnyű belátni, hogy ez valóban érvényes, ezért tehát definíciónk szerint a (19) (a) —(c) típusú mondatok is modalitást fejeznek ki. A nyelvi elemek közül mindenekelőtt a mondalitáshoz tartozókhoz kell sorolnunk a módosító szókat (pl. aligha, állítólag, bezzeg, bizonnyal, csak, esetleg, jóformán, mintegy, netalán, nyilván stb.), a módosító határozókat (pl. bizonyosan, kétségtelenül, nyilvánvalóan, természetesen, valószínűleg stb.) és a módosító mondatrészleteket (pl. úgy látszik, úgy vélem, azt hiszem, gondolom, úgy látom, hidd él, meglásd, igaz stb., ezek merev főmondatként viselkednek).22 A felsorolt példákból is látható, hogy a modalitásnak a beszélői attitűdök nyelvi kifejezőeszközeiként való értelmezése azt eredményezi, hogy a modalitáshoz tartozónak kell tekintenünk sok olyan jelenséget, amelyet a lehetséges és szükségszerű alapján álló definíció kizár. A módosító szók, módosító határozók és módosító mondatrészletek közül csak igen kevésnek van köze a modalitás logikai kategóriáihoz. Ugyanez vonatkozik a mondatfajták modális értékére is. Ugyanakkor a beszélői attitűd fogalmán alapuló definíció kirekeszti a modalitás köréből a lehetséges és szükségszerű fogalmaihoz kapcsolódó nyelvi kifejezőeszközök vizsgálatát abban az esetben, ha utóbbiak nem beszélői attitűdöt fejeznek ki, azaz amikor a kijelentés részét képezik. Ez akkor igazán szembetűnő, amikor nagyjából ugyanazt a tartalmat kétféleképpen fejezzük ki, egyszer valóságábrázoló mondatként (kijelentésként), egyszer pedig nem valóságábrázoló mondatként (beszélői attitűd nyelvi kifejezőeszközével módosított mondatként). Például (31) (a) Valószínű, hogy Pisti otthon van. (b) Pisti valószínűleg otthon van. Definíciónkhoz hűen tehát azt kell mondanunk, hogy a (31) (a) mondat nem fejez ki modalitást szemben a (31) (b) mondattal, amely a „valószínűleg" módosító határozó révén jelzi a beszélő attitűdjét a ,,Péter otthon van" lehetséges tényállással szemben. Természetesen definíciónk alapján ugyancsak ki kell zárnunk a modalitás köréből a -hatj-het és a kell legtöbb használatát is. A két definíció, a logikai és a beszélői attitűd fogalmán alapuló, ezek szerint két egymástól alapvetően különböző jelenségcsoportra vonatkozik. A lehetséges és szükségszerű fogalmaira épülő logikai modalitás-fogalom azért túl szűk, mert csak akkor tekint valamit a modalitáshoz tartozónak, ha . . • • • • . 22 Vö. Molnár 1968. 38—52.
