Nyelvtudományi Közlemények 87. kötet (1985)

Tanulmányok - Honti László: Széljegyzetek instabil tövű igéink történetéhez [Randbemerkungen zur Geschichte der ungarischen Verben mit instabilem Stamm] 49

50 HONTI LÁSZLÓ 3. Az alanyi és tárgyas ragozású igealakok kettősségének kora és eredete az instabil tövű igék e. sz. 3. sz. elbeszélő múltú alakjai kapcsán 1. Az instabil tövű igék tőalternánsai Az egyszótagú instabil tövű igék csoportjának minden egyes tagja legalább az ősmagyar kortól fogva része szókincsünknek : az etimológiai szótárak (SKES, MSzFE, TESz.) szerint e hét ige közül a hisz ismeretlen eredetű, a vësz legalább az ugor kori szókincset képviseli, a többi pedig a finnugor alapnyelvből öröklődött át. Már Kräuter észrevette, hogy a rokon nyelvekben is vannak ilyen igék, a vogul megfelelőket külön ki is emelte, viszonylag részletesen tárgyalta (Kräuter 1913. 317 — 318). Az egyszótagú finnségi szavak hangtörténeti előzményének tárgyalásakor Erkki Itkonen (1949) részletesen foglalkozott ezekkel az igékkel is. A Zösz-szel kapcsolatosan arra az etimológiai szótáraink által is elfogadott megállapításra jutott, hogy ez volt a finnugor alapnyelvben az egyetlen olyan nem névmási lexéma, amely már akkor egyszótagú volt, mivel ha benne akár *w (vö. m. l'év-), akár *j lett volna, a lappban nem tűnhetett volna el nyom nélkül (Itkonen 1949. T). A maradék négy igét — elsősorban — Itkonen rekonstrukciója (i. m.) és — másodsorban — az említett etimológiai szótárak rekonstruktumai alapján három csoportba sorolhatjuk kikövetkeztetett alapnyelvi hangtani szerkezetük szerint: a) Az első szótagban felső nyelvállású hosszú magánhangzó volt és azt *k követte : *jüke- > fi. juo-, é. joo-, juu- stb. ~ m. iszik, i-, iv-, *wike- >fi. vie-, é. vii-, nyj. via-, vè- stb. ~ m. visz, vi-, viv-. b) Az első szótagban középső nyelvállású rövid magánhangzó volt és azt *k követte : Heke- > fi. teke-, é. tege- stb. ~ m. tësz, te-, tév-. c) Az első szótagban középső nyelvállású rövid magánhangzó volt és azt *w követte : *sewe- >fi. syö-, é. söö-, süü-, osztj. *AÍ-J*AÜ-, *AÍy-j*Aüy-, vog. *tí-, *tïy-, Haj- stb. ~ m. ëszik, è-, ëv-. Nem tűnik kellően megalapozottnak az MSzFE-nek az az álláspontja, hogy a m. vësz és visz igék, ül. rokon nyelvi megfelelőik elkülönítendők egymástól (i. m. 3 : 687). Egyrészt hangtani érvvel igyekszik felfogását megokolni : ,,a vogul meg az osztják ige ősobiugor *wd- 'nehmen' előzményének a magánhangzója a magyar visz felteendő ugor *wiy8- előzményének i-jéből nem származtatható" (i. h.) ; másrészt jelentéstani okot hoz fel, hogy ti. a visz megfelelőiként felsorolt igéknek nincs 'nehmen' jelentése. Én azonban úgy vélem, hogy ugor hangtörténeti ismereteink még igen messze vannak attól a stádiumtól, hogy a fenti érvelésnek nemhogy hitelt adhatnánk, hanem akárcsak kis mértékben is valószínűséget tulajdoníthatnánk. Az ugor kori 'visz' it 'vesz' szó- és jelentéshasadást pedig éppen támogatja az a körülmény, hogy a magyar visz megfelelőiként elkönyvelt finn-permi szók jelentése csak 'visz', a vësz-hez sorolt obi-ugor szavaké pedig csak 'vesz', hiszen jelentéstanilag közeli, rokon fogalmakat jelöl mindkettő, továbbá az ugor kori szóhasadást nem zárja ki, hogy az obi-ugor nyelvek csak az egyik (a másodlagos jelentésű) igét őrizték meg. Amikor a vësz és a visz összetartozása mellett foglalok állást, voltaképpen nyitott kapukat döngetek, hiszen így tárgyalja őket az Uráli etimológiai szótár (kézirat) és a TESz. (3 : 1125—1126, 1157 — 1158) is.