Nyelvtudományi Közlemények 87. kötet (1985)
Tanulmányok - Molnár Ilona: A nyelv értékeinek kérdéséhez [On Value in Language] 3
4 MOLNÁR ILONA részint a kultúratörténetből, részint a jelen társadalomtudományaiból és művészeteiből a nyelv (illetve az egyes nyelvek és a legkülönfélébb nyelvi alkódok) értéktulajdonságaira vonatkozóan minél bőségesebb anyagot ásson elő. Emellett új teoretikus koncepciók is megjelentek, a langue—parole szembenállás felülvizsgálatától egészen addig terjedően, hogy P. Rossi-Landi a nagy múltú kettősséget teljesen elvetve a legnagyobb természetességgel operál a marxi értékelmélet fogalmaival (nyelvi „használati érték", nyelvi „csereérték" stb.), s teszi ezt tagadhatatlanul sok meggyőző erővel, valószínűleg mély igazságokat közelítve meg.s De hogy a „tiszta" nyelvészet eszméje mégis mindmáig hatékony, ennek valószínűleg nem a 20. századra jellemző nyelvtudományi paradigma vonzása az egyedüli magyarázata. Jelentős szerepet játszhat ebben a nyelv szociológiai problematikájának maximális (fokozhatatlan) összetettsége is. Manapság például egy közvéleménykutató kérdezőbiztos hasonlíthatatlanul komplexebb szemantikai kérdésekkel találhatja magát szemben, mint amilyeneket az elméleti szemantika megoldani vagy egyáltalán értelmezni képes. Igen valószínű, hogy a társadalmi kommunikáció rohamos fejlődésével a nyelvtudomány problémaszintje és a gyakorlat igényei közötti távolság bizonyos vonatkozásokban növekedett. Már pedig aminek az elsajátításától a kutató messze van, azt könnyen minősíti jelentéktelennek, kutathatatlannak, szívesen ítéli romantikusnak, misztikusnak, stb. Hozzájárul ehhez az a történelmi tény, hogy a primitív „etnocentrizmustól"* a reakciós nacionalizmusig és a fajelméletig a társadalmi konfliktusokat és az osztályharcot kísérő felsőbbrendűségi és elnyomó ideológiák valamennyi korban alkottak vagy felhasználtak nyelvi vonatkozású nézet-elemeket (néha egész elméleti konstrukciókat), amelyeknek tényleges tudománytalansága nem kívánatosnak, kerülendőnek tüntetheti fel a nyelvvel kapcsolatban az érték fogalmát egyáltalán. A magyar nyelv mai kutatója ez esetben elsősorban olyan rossz emlékű (noha nem mindig teljesen irreális tartalmú) kifejezésekkel találkozik, mint „magyar szellem", „sajátos magyar lélek", „magyar észjárás", „nemzeti géniusz" stb., valamint ezek áttételeivel az egykorú nyelvészet egyes témaköreiben, főleg a nyelvvédő irodalomban. Igaz, a magyar történelem érintett korszaka — kb. a múlt század második felétől a második világháborúig terjedő időszak — eszmevilágának feltárásában és kritikájában ma már jelentős eredményekre támaszkodhatunk. Nyelvművelő mozgalmunk a nacionalista irányt elutasítva új elveket hirdetett meg „az idegen gaz irtása" ügyében, a hagyományőrzés és újítás kérdéseiben stb.5 Az alapproblémának — a magyar nemzeti és történelmi tudat tartalmának, szerkezeti változásainak, ellentmondásainak — történettudományos és eszmetörténeti vizsgálatával sokoldalú s egyre szélesedő irodalom foglalkozik.6 De mindezek a munkák, amelyek közvetlenül vagy közvetve a „nemzeti kérdéshez", illetve a történetileg létrejött közösségi (etnikai, gazdasági, politikai) alakulatok problematikájához kapcsolódnak, 3F. ROSSI-LANDI [1970] 1981. 4 Szűcs JENŐ 1970. 61. 5 L. GBÉTSY LÁSZLÓ 1976 és az ott közölt irodalmat; CZIGÁNY LÓRÁNT 1974; LŐBINCZE LAJOS 1980. 6 Köztük anyagfeltáró és -elemző művek, vitairatok, általános kultúratörténeti modellek, reprezentatív egyéni életutak elemzése stb., 1. például NÉMETH G. BÉLA 1960 és 1976; Szűcs JENŐ 1970; HUSZÁR TIBOR 1982; VITÁNYI IVÁN 1982; JUHÁSZ GYULA 1983; SZABÓ MIKLÓS 1983; GYUBÁCZ FEBENC 1984.
