Nyelvtudományi Közlemények 87. kötet (1985)

Tanulmányok - A. Molnár Ferenc: Igei-névszói kettős (hármas) szófajúság az ősmagyar korban [Nomen-Verba im Urungarischen] 37

40 A. MOLNÁE FERENC Az ősmagyar ige-névszók változásai és jellemzői Mennyiségi változások és jellemzők Az ősmagyar nyelv nomen-verbumainak a számát nehéz megbecsülni. Az igei és névszói kettős szófajúság vagy 80 etimológiában került szóba. Számos egyeztetés bizonytalanságát, a nyomtalanul kiveszett vagy földerítetlen ige-névszók lehetőségét, egyes mai finnugor nyelvek tanúságát és az akkori szókincs vélhető nagyságát (az alapnyelvre körülbelül 2500 abszolút szótőt tesznek föl) figyelembe véve, a korai ősmagyar nyelv finnugor eredetű ige-névszó állományát nagy bizonytalansági tényezővel — úgy 50-re becsüljük. Ehhez járulhat még néhány belső keletkezésű onomatopoetikus, valamint ismeretlen eredetű (jövevény)szó. A magyar írásbeliségben csak egyik tagjukban adatolt hajdani föltehető finnugor eredetű ige-névszók vagy azok legnagyobb része nyilván az ősmagyar kor folyamán vesztették el névszói, illetve igei tagjukat. (A biztosaktól az esetlegesekig mindet számba véve 35 etimológia.) Az az egy-két, többé vagy kevésbé valószínű finnugor eredetű ige-névszó, amelyben az igei tagot vagy esetleg mindkettőt később képzővel látták el (csepe-g, lap-ul, ill. szoros : szoro-ng), ugyancsak ekkor léphetett ki a nomen-verbumok köréből. A többnyire számos, de csak egy szófajban adatolt rokon nyelvi megfelelők tanúsága szerint viszont lehetséges, hogy vagy féltucat finnugor eredetű szavunk csak az ősmagyar kor folyamán vált ige-névszóvá (ezeket 1. később). Az ősmagyarban keletkezett onomatopoetikus nomen-verbumaink menynyiségi alakulását igen nehéz rekonstruálni. Ezeknek a száma először nyilván folyamatosan emelkedett, s csak a késői ősmagyarban kezdhetett fogyni, amikor már gyakoribbá vált, hogy az igék képzővel egészülnek ki (föltehető példák: dobo-g, kehe-g, lobo-g stb.). A pök (>köp) és a pih szókezdő p-je miatt nem lehet az ősmagyar kor elejéről való. A homofon képzőkkel alakult másodlagos ige-névszók jórészt szintén az ősmagyar kor folyamán születhettek. Biztos, hogy a késői ősmagyarnál nem korábbi az ok(ik) nomen-verbum, amely ótörök jövevényszó, vö. ótörök *ög(-) 'ész, értelem ; megdicsér, fölbecsül', ujg. uq{-) 'vélemény, értelem; megért, fölfog'. Az ősmagyar kor végére az ige-névszók számát úgy 25— 30-ra tesszük. Ehhez járultak még a homofon képzőkkel alakult nomen-verbumok. Az ősmagyar kor ige-névszó állománya tehát mennyiségét tekintve is mozgásban volt. Csökkenő tendenciát mutatott, ami főképp a finnugor eredetű szavakat, de egy bizonyos emelkedés után a belső keletkezésűeket is érintette. Grammatikai változások és jellemzők Az ősmagyar kor ige-névszóiban az alapalakok általában az abszolút, szabad tővel egyeztek meg : *läsS (> les) (fh.) : *läs8 (> les) (ige). Homofon képzésű ige-névszók már az ősmagyar kor legelején is akadhattak, ezek azonban inkább későbben jelenhettek meg (csillag, követ, halász). Az alapalakok szófaji kettősségét az ugyancsak szilárdíthatta, hogy a leggyakrabban előforduló formákon, a névszói egyes nominativuson és a kijelentő mód jelen idejű egyes szám 3. sz.-ű indeterminált igealakon kívül