Nyelvtudományi Közlemények 87. kötet (1985)

Tanulmányok - Honko, Lauri: A Kalevala és a mítoszok [The Kalevala and the Myths] 389

KISEBB KÖZLEMÉNYEK A Kalevala és a mítoszok Elsődlegesen történeti vagy mitológiai eposz-e a Kalevala ? Ez a kérdés a Kalevala megjelenése óta foglalkoztatja az olvasókat és a kutatókat. Négy évtizeden át a választ magában az eposzban keresték, mígnem az 1870-es évek második felében tudománnyá vált a népköltészeti kutatás, mely első feladataként azt követelte a tudósoktól, hogy tegyék félre a Kalevalát, s helyette az eredeti runo-lejegyzések szövegében mélyedjenek el. A kérdés ekkor a következő formában vetődött fel: mutatnak-e a Kalevala alapanyagát képező népénekepizódok és -hősök olyan vonásokat, melyek révén összefüggésbe hozhatók az egyéb forrásokból megismert történeti tényekkel, avagy mindenekelőtt egy hajdani mitikus világkép vetületeinek kell-e tekinteni őket? Ez voltaképpen nem más, mint visszatérés a lönnroti korszakból a porthani korszakhoz (azaz az 1830-as évek szellemétől az 1700-as évek utolsó évtizedeihez). Hiszen Porthan volt az, aki annak idején felvázolta a népköltészet közreadásának és kutatásának szabályzatát, melyet aztán Lönnrot kénytelen volt megszegni, mivel eleget kellett tennie a társadalmi igénynek, többet kellett a nemzetnek átnyújtania, mint pusztán népénekek töredékes kollekcióját. Az újdonsült folklorisztikának hamarosan hívévé vált a korszak kis létszámú kutatói gárdája, s módszertani elveit lassanként a folklór elemekkel dolgozó társtudományok is alkalmazni kezdték. A szakma a Kalevalát az epikus költészet címerévé nyilvánította, amelyre hivatkozni illett a nemzet- és kultúrpolitikai viták során s olykor a tudományos művek, cikkek címeiben is, amely azonban a népköltészeti kutatás területéről lassacskán az irodalomtörténet hatáskörébe csúszott át, s csak egy vagy legföljebb két szakember maradt, aki továbbra sem tett le róla, hogy az eposzi források kérdésével, Lönnrot munkamódszerével kapcsolatban vizsgálatnak vesse alá. Csakhogy ezeknek nem volt kivel kicserélniük gondolataikat, s a Kalevala-kutatás még inkább ki lett téve a sorvadás és az oligarchikus módszerek veszélyeinek. A helyzet később sem változott, amit csak sajnálhatunk, ha meggondoljuk, mekkora tekintélyre tett szert addigra a Kalevala művelődéstörténetünkben, s mekkora figyelmet keltett hazánk határain túl is. Maga Lönnrot, úgy tűnik, ingadozott a történeti és a mitológiai interpretáció között, mielőtt a Régi Kalevala címét így fogalmazta volna meg:,,Kalevala avagy Régi Karjalai Énekek a finn nép hajdani történetéről." Az alcímmel kétségtelenül a mű történetiségére akart utalni, volt a tarsolyában azonban egy másik címváltozat is: „Finn Mitológia régi énekekből összeállítva." Felmerül a kérdés, hogy valóban ellentmondásról van-e szó. Lehet, hogy a „történelem" és a „mitológia" kategóriák Lönnrot és kortársai számára nem jelentették ugyanazt, amit századunk szakmai vitáinak résztvevői számára jelentenek. 7*