Nyelvtudományi Közlemények 87. kötet (1985)

Tanulmányok - A. Molnár Ferenc: Igei-névszói kettős (hármas) szófajúság az ősmagyar korban [Nomen-Verba im Urungarischen] 37

38 A. MOLNÁR FERENC Ismeretes, hogy körülbelül az ómagyar kortól kezdve a nyelvünkbe jövevényszóként került igék -l, majd később még -z képzővel (csinál, 'parancsol, masíroz stb.), a belső keletkezésűek pedig különböző gyakorító, mozzanatos, műveltető és visszaható képzőkkel (cammog, nyerít stb.) egészülnek ki, illetve lépnek be. A képző nem vagy nemcsak a jelentés árnyalására szolgál, hanem az igei szófaj jelölésére is. Ez az alaki változás természetesen nem egy csapásra jött létre, fiktív tövű, eleve képzős igék — főleg az onomatopoetikusok között — már az ősmagyarban, sőt az alapnyelvben is születtek, számos aktív igető pedig fiktívvé válva élt tovább. Pl. (az ősmagyar helyett a mai alakot idézve) : ápo-l, oszo-l : osz-t, bosszan-t : bosszan-kodik < : ótörök *bus, bor-ít : bor-ul < : ótörök *6wr, csókol < ugor *6skk3l(-l3)-, facsar < fgr. *puc3--T3-, fára-d : fáraszt < : ugor *psrks-, fara-g < : fgr. *par3- stb. Mindenesetre, mivel az ún. igésítő képzők megjelenése az ómagyar kortól már szabályszerű, azok a nomen-verbumok, amelyeknek ugyan rokon nyelvi megfelelőik nincsenek, de igei tagjuk képző nélküli, általában szintén az ősmagyar korból valók. Sőt megfordítva azt is mondhatjuk, hogy egy szó ige-névszó voltának tulajdonképpen kritériuma az ómagyar kornál korábbi eredet, mert az igésítő képzők megjelenése óta nomen-verbum lényegében nem, vagy csak másodlagosan keletkezhetett. Az ősmagyar kor két végpontját tekintve tehát megállapítható, hogy az ige-névszók megléte, létrejötte az egész korszakban lehetséges volt, és a későbbi, nyelvemlékes kor ige-névszói általában alapnyelvi, illetve ősmagyar eredetűek. Ezt legtöbbnyire csak a bizonytalan és késői, elvonásra gyanús etimológiajúakban vonhatjuk kétségbe, illetve vethetjük el. így a következő szópárokról állíthatjuk, hogy az ősmagyarban biztosan ige-névszók voltak : agg(ik), es(ik) 'eső ; csapadék hull', csal 'csel ; becsap', fagy, fen 'fenőkő ; élesít', fing(ik), fos(ik), gyak(ik) 'meghegyezett fa ; szúr', hugy(ik) 'vizelet ; hugyoz', íz 'illat, szag ; szagol' (MNy. 77: 436—439), kész 'készséges, felkészült; késztet, felkészít', pök (>köp), lak(ik), lep 'takaró ; takar', les, nyom, ok(ik) 'gondosság, okosság, magyarázat ; okul', píh 'finom, apró pehelytoll, bolyhosság ; tollat foszt, láng meleg levegőt lebegtet, lélegzik', szar(ik), vagy 'ami, aki van, vagyon; van, létezik', vész : vesz(ik) ~ vész, zúz 'máj, szárnyas zúzógyomra; ide-oda rángat, összetör, összenyom'. Valószínűleg ezekhez tartoznak még az ágy 'fekvőhely' : N. 'gabonát a szérűn elterít' (vö. még ágyás), ev ~ év 'genny' : ? N. évik 'érik, puhul; túlérik (gyümölcs)', ? tel 'tele' (vö. még teljes) : tel(ik), tér és esetleg a kosz(ik) 'var, piszok ; kopik, vásik', a lak(ik) 'bűn' (egy adat) ; 'lakol', a zaj 'lárma ; zajong' (az igére egy adat). Vannak olyan finnugor eredetű szavaink, amelyek ugyan a magyarban vagy csak névszóként, vagy csak igeként adatolhatok, de a rokon nyelvi megfelelőik között ige-névszók is találhatók. Máskor meg a magyar névszó mellett igei, az ige mellett pedig névszói megfelelő(k) áll(nak). Ezekben az esetekben lehetséges, hogy a szó a magyarba még nomen-verbumként öröklődött, s kettős szófajúságát csak ezután, éppen az ősmagyar korban vesztette el. A megfelelő finnugor etimológiákat vizsgálva, a biztostól az esetlegesig mindet számba véve és a szó nomen-verbum voltának a lehetőségét mérlegelve, valószínűségi sorrendben a következő szavaink, szótöveink vonhatók ide* ol-vad, homlok, sző, fáz-ik, szaladd, roko-n, fúr, mes-e, töm, sava-nyú, kéj, olva-s, fagy 'sodor, teker', csom-ő, ég (ige), vés, mar, ker-ül, küzd, hara-g, mele-g, osz-t, mén 'kút-