Nyelvtudományi Közlemények 87. kötet (1985)

Tanulmányok - Vásáry István: A baskír–magyar kérdés nyelvi vetületben [The Linguistic Aspect of the „Bashkiro–Hungarian Complex”] 369

A BASKÍR-MAGYAR KÉRDÉS 373 által kiterebélyesített baskír—magyar elméletet, és Mészáros után mások is, cáfolni próbálták a fenti tézist, mely ugyan nem fogalmazódott meg, de bárkinek eszébe juthatna a baskír—magyar rokonság támogatói közül, hogy még ezt az érvcsoportot is bevegye bizonyító anyagába. Mészáros után elsősorban Räsänen és Serebrennikov foglalkozott ezzel a kérdéssel, mindkettő negatív eredményre jutva.13 Serebrennikov érvelése különösen meggyőző és megnyugtató. Nem tehetek ehelyütt most én sem mást, minthogy csatlakozzam Mészáros, Räsänen és különösen Serebrennikov „elrettentő" érveléséhez, és röviden cáfoljam annak lehetőségét, hogy a baskír fonetikai változások magyarázatára magyar nyelvi hatást tételezzünk fel. A magyar nyelv baskír fonetikára gyakorolt hatása ellen Serebrennikov mondta ki a legdöntőbb érvet: a magyar nyelv török jövevényszavai, melyeket a honfoglalást megelőző pár száz óv alatt vett át, nem mutatják a finnugor eredetű szavakban lejátszódott s- ^>h- és a többi fent tárgyalt változást, következésképpen a magyarságnak a törökséggel való érintkezése idején ezek a hangváltozások már lezajlottak.14

Ezt a gyakorlati érvelést egy elvivel toldhatjuk meg. Két nyelv hosszú ideig tartó, tartós érintkezése elsősorban lexikai átvételekben nyilvánul meg, bizonyos grammatikai elemek és hangtani jelenségek átvételére azonban még egy ennél is intenzívebb kapcsolat esetében kerülhet (de nem mindig szükségszerűen kerül) csak sor. Márpedig az eddigi kutatásokból és a saját későbbiekben kifejtett véleményemből annyit máris előlegezhetünk, hogy a baskír nyelvben még a baskír—magyar rokonság legvérmesebb híve sem tudott pár magyar szónál többet kimutatni. Ilyen körülmények között a magyar nyelv fonetikai hatását feltételezni a baskírra, azt hiszem, elméleti képtelenség. A baskír nyelv sajátos fonetikájának kialakulását elsősorban a baskírban magában kell keresnünk, s Serebrennikov legutóbbi cikkében ezt tette meggyőző módon. Hogy egy s ^>h változást egy nyelv belső fejlődésével kell magyaráznunk, jól mutatja, hogy a baskíron és a magyaron kívül, s azoktól függetlenül, hasonló változás zajlott le a mongol nyelvek ,,baskír"-jában, a burjátban is, mint erre Mészárostól kezdve sokan utaltak. De akár egy másik török nyelvből, a türkmenből is idézhetnénk, ahol a baskírhoz hasonlóan egy s > ê és z > <5 változás zajlott le.15 A baskír nyelvjárások képe azt mutatja, hogy bizonyos baskír nyelvjárások bizonyos szavaiban a szóeleji s- megőrződött, másutt meg #-szel van képviselve. Más nyelvjárásokban viszont a h általános érvényre jutott az s helyett, még olyan helyzetekben is, mikor az irodalmi nyelvben és annak alapjául szolgáló nyelvjárásokban $ van. Mindez azt mutatja, hogy a baskír s- > Ä- változás nem lehet túl régi a baskírban, de a fenti jelenségek egyben egy erős nyelvjárási keveredésről is tanúskodnak. Mindenesetre igazat adhatunk Serebrennikovnak, aki szerint az s- ^>h- változás elindítója az s interdentalizációja lehetett intervokalikus és szótagvégi helyzetben. Ez az s >> # változás jólismert fonetikai folyamat sok nyelvben. Az ilymódon jelentősen megcsappant s fonémák magánhangzó előtti szóeleji helyzetben könnyen voltak változásnak kitéve: vagy z-vé zöngésedhettek, mint például a német nyelvben (sagen [za:g9n]), 13M. Räsänen, Gibt es im Baschkirischen etwas Ugrisches? AOH 12 (1961): 73—8; Serebrennikov, K voprosu; Serebrennikov, O pricinah. 14 Serebrennikov, K voprosu 22. 15PhTF I, 311. 6*