Nyelvtudományi Közlemények 87. kötet (1985)

Tanulmányok - A. Molnár Ferenc: Igei-névszói kettős (hármas) szófajúság az ősmagyar korban [Nomen-Verba im Urungarischen] 37

' Igei—névszói kettős (hármas) szófajúság az ősmagyar korban1 Az ősmagyar nyelv ige-névszó állománya A tőszavak igei és névszói kettős szófajúsága 1. Az ősmagyar kor igei és névszói kettős, valamint egészen ritkán előforduló hármas szófajúsága egyrészt a finnugor, ugor nyelvállapotból öröklődött. Az ige-névszók (nomen-verbumok) ezekben a korokban sem egy differenciálatlan szófaji kategória tagjai, hanem igei és névszói kettős szófajú szavak. Igaz, a nomen-verbumok egy része valóban utalhat olyan ősi nyelvállapotra — esetenként talán annak maradványa is —, amelyben a névszó és az ige szófaja még nem különült el. Ez azonban általános nyelvészeti érvek, valamint az összehasonlító finnugor nyelvészet tanúsága szerint jóval az uráli alapnyelv kiformálódása előtti időbe, a tagolatlan mondatok korába vezet vissza. Az ige-névszók azonos alapalakú névszói, illetve igei tagja, pontosabban azok -0 morfómás alakja már az alapnyelvben a névszói, illetve az igei paradigma része volt, s egy adott mondathelyzetben, néhány föltehető kivételtől eltekintve, mindig világosan eldönthető volt, hogy igeként vagy névszóként jelentkezett-e. (Pl. : A víz fagy; A fagy erős.) A névszói és az igei paradigma többi tagja pedig általában alakilag is különbözött. Az alanytalan mondatokban (Fagy.) természetesen ige szerepel. A magyar nomen-verbumokban a névszók alapalakja az egyes szám nominativus, az igéké pedig a kijelentő mód egyes szám 3. sz.-ű általános ragozású alak. A többi uráli nyelv (és például az altáji nyelvek) ige-névszóiban azonban a névszó nominativusa rendszerint vagy az ige fölszólító módú egyes szám 2. sz.-ű alakjával, vagy az ige fiktív tövével egyezik meg. Az utóbbi eseteket szintén a nomen-verbumokhoz szokás sorolni, de a mai nyelvállapotot tekintve ezt csak bizonyos fönntartással tehetjük, mert nem élő alakok egybeeséséről van szó (pl. : vog. kas 'verseny' : kas-i 'verse^^ez' ; finn toivo 'remény' : toivo-a 'remélni'). A magyarhoz hasonló helyzet a nyenyecben van, ahol az igei tő az infinitivusban és olykor az intranzitív aoristos egyes szám 3. sz.-ben jelentkezhet. Az egyes finnugor nyelvek mai igei paradigmája e nyelvek önálló életében alakult ki, az alapnyelvben azonban a jelen idő egyes szám 3. sz.-fi tárgyatlan vagy határozatlan tárggyal álló alakot az abszolút tővel is ki lehetett fejezni, tehát a mai magyar állapot ez esetben közvetlenül az alapnyelvinek — és az ősmagyarnak -— felel meg. 1 Cikkem eredetileg próbafejezetnek íródott az ELTE Magyar Nyelvtörténeti és Nyelvjárástani Tanszékén és az MTA Nyelvtudományi Intézetében készülő, „A magyar nyelv történeti grammatikája" e. tervmunkához. Technikailag is lényegében változatlanul hozom. Később ez a fejezet, illetve rész még módosul, pl. egyes finnugor vonatkozások valószínűleg rövidebben lesznek tárgyalva. „A magyar nyelv történeti grammal iká"-jának egyes fejezetei az egyéni munka mellett közös megbeszélések során is formálódnak. A munkaközösség segítségét ezúton ugyancsak megköszönöm.