Nyelvtudományi Közlemények 87. kötet (1985)

Tanulmányok - Vásáry István: A baskír–magyar kérdés nyelvi vetületben [The Linguistic Aspect of the „Bashkiro–Hungarian Complex”] 369

A baskír—magyar kérdés nyelvi vetületben A magyar őstörténet a honfoglalással születik meg. A 9. század végén a Kárpát-medencében végleges hazát találó, majd mintegy száz év múltán államot alapító magyarság számára mindaz, ami a Kárpát-medencét megelőző tartózkodási helyeire vonatkozó emlékezés vagy ismeret volt, e pillanattal vált megőrzésre vagy kivetésre ítélt történetté. Sajnos az utóbbi, a kivetésre ítélt tudás jóval nagyobb volt, hiszen az európai feudalizmusba betagolódó magyarság felejteni akarta „pogány" múltját, s mindaz a kevés, ami Árpádkori krónikáinkban fennmaradt a régi hagyományokból, jószerével a krónikások akarata ellenére és igen esetlegesen menekült meg a feledéstől. A magyar őstörténet gondolati modelljei maguk is a nyugati középkor szülöttei, így maga az „őshaza" fogalom is. Minden népnek szüksége volt őshazára, s a magyar krónikák ezt az antikvitás és az európai középkor toposzai között találták meg, koronként más névvel illetve az őshazát, ahonnan a magyarok kijöttek. Egyik őshaza-elmélet a másiknak adta át helyét, sokszor párhuzamosan élt több őshaza-elmélet, de egyben mind megegyezett: akár Szkítia volt, akár Magna Hungária, akár Jugria, a tényleges magyar őshazához vagy valamely létezett magyar őstörténeti hagyományhoz egyiknek sem volt köze. A magyarság, úgy tűnik, hogy az általános keleti származástudaton kívül minden mást elfelejtett az őshazáról, s őstörténetéről is a keresztény Európa kulturális és szemléleti keretein belül kezdett gondolkozni. Az üdítő friss tudást csak Julianusnak és domonkos társainak utazásai hozták meg a magyar tatárjárást megelőző években. Julianus útja s a keleti magyar töredékek azonban már a 14. században feledésbe merültek, de a keleti missziókkal kapcsolatos egy újabb őshaza elnevezés, mely a tatárjárás után a 13. század második felében került bele az Ákos mester által szerkesztett krónikába és Kézai Gestá-jába. A lényegében azonos szövegezésű rész Kézainál így hangzik: Sciticum enim regnum comprehensione una cingitur, sed in régna tria dividitur principando, scilicet in Barsatiam, Denciam et Mogoriam.1 Szkítia a hagyományos őshaza fogalom, melybe három más őshaza elnevezést présel be a krónikaszerkesztő; Dencia és Mogoria nyilván az anonymusi Dentumoger-böl keletkezett „hasadással", a harmadik terminus azonban, mely Baskiriá-ra, utal különböző átírásokban, újkeletű. Honnan vehették Ákos mesterek az új értesülést? Nyilván csak a mongolkori nagy ferences utazóktól, Piano Carpinitől és 1 SRH I, 146. Variáns: Barsaciam. A Budai Krónika és a Képes Krónika e helyét 1. SRH I, 253; itt Bascardiam, Bastardiam név szerepel.