Nyelvtudományi Közlemények 87. kötet (1985)

Tanulmányok - Vásáry István: A baskír–magyar kérdés nyelvi vetületben [The Linguistic Aspect of the „Bashkiro–Hungarian Complex”] 369

370 VÁSÁRY ISTVÁN Rubruktól, akik a julianusi Magna Hungáriát Baskíriával azonosították.2 Nem itt a helye most, hogy ennek az azonosításnak a gyökereit vizsgáljuk, itt csak azt a tényt kell leszögeznünk, hogy Baskíria, mint magyar őshaza nem szerepel Julianusnál, következésképpen Baskíriának. mint magyar őshazának a feltűnése a magyar krónikában sem nemzeti hagyományból, sem a magyar domonkosok híradásából nem eredhet, hanem nyugati eredetű.3

Ettől kezdve, tehát a 13. század második fele óta létezik Baskíria, mint az egykori magyar őshaza elnevezése az európai és magyar őstörténeti elméletekben. A baskír és magyar népnévnek legkülönfélébb alternatív használata, sőt összekeverése azonban már mind a 9—10., mind a 13. századi mohamedán történelmi és földrajzi irodalomban ismert, az európai tudományosság viszont csak a 18. századtól kezdődően ismeri meg ezeket a magyar őstörténet szempontjából alapvető arab-perzsa műveket. Ettől fogva a 13. századi európai forráscsoport (Julianus, ferences utazók, magyar krónikák) és a mohamedán források egyre bővülő köre alapján alakulnak ki a legkülönfélébb elméletek a baskír és magyar nép közti kapcsolatokat illetően, a teljes tagadástól a tökéletes azonosság gondolatáig bezárólag szinte minden lehetséges elmekombinációt kimerítve. E két forráscsoporthoz a múlt század fordulóján még egy járult: Pauler Gyula a 9—10. századi magyarság két, Bíborbanszületett Konstantin császár által feljegyzett törzsének, a Gyarmat-nsik és Jenő-nek felfedezni vélte baskír megfelelőit a 18—19. századi baskír törzsrendszer Yurmatï és Yänäy törzsneveiben, Jankó János pedig baskírföldi helyneveket a magyar nyelv alapján próbált magyarázni.4 Mindkét elképzelésnek utóbb terjedelmes irodalma alakult ki, s a magyar és baskír nyelv közti kölcsönhatások kérdése is felmerült a későbbiekben* A baskír—magyar kapcsolatoknak ezt az utóbbi, Pauler által elindított érvvonulatát némileg egyszerűsítve a baskír—magyar kérdés nyelvi aspektusának vagy vetületének nevezném, lévén, hogy az összes itt felvetett kérdés hátterében a nyelvi érintkezés problémája áll. Áttekintvén a baskír—magyar kérdés kialakulásának folyamatát, azt hiszem ma sem fogalmazhatnánk meg találóbban e kérdés kutatásának a lényegét, mint Ligeti Lajos mintegy húsz évvel ezelőtt: ,,E három feltevés, valljuk meg, kevés ahhoz, hogy belőlük egyértelműen valóságot hámozhassunk ki, és sok ahhoz, hogy a feltevések lehetőségét fenntartás nélkül elháríthassuk 2 Piano Carpininél:

Baschart, id est Hungáriám magnam; Rubruknál: Pascatu, que est maior Hungária (A. van den Wyngaert, Sinica Franciscana I. Quaracchi—Firenze 1929. 73, 181). 3 Nem érthetek elvileg egyet Györffy György érvelésével (Napkelet felfedezése. Budapest 1965. 22 — 3), mely szerint, ha a Riecardus-jelentésben a magyar őshaza neve Magna Hungária, Piano Carpininél meg Magna Hungária azonos Baskíriával, Kézainál pedig a magyar őshaza egyik neve Baskíria, akkor világos, hogy e három különálló forráscsoport alapján Magna Hungária egyenlő Baskíriával. Györffy érvelése logikailag kiváló (A = B, B = C, tehát A = C), de őstörténeti következtetésnek sematikus, ugyanis nem számol az egyes forráscsoportok forrásértékével és az egymásra hatások lehetőségével. A hallgatásból nehéz érvelni, s mivel a Magna Hungária = Baskíria azonosítás csak a ferences utazóknál van meg, a magyar krónikairodalom is nagy valószínűséggel innen veheti, mint ahogyan Kézai nem egy mongolkori népnevét világosan nyugati forrásokból vette (ezekre 1. Gombocz Z., A magyar őshaza és a nemzeti hagyomány. NyK 45 (1917): 152—77). * Pauler Gy., A magyar nemzet története Szent Istvánig. Budapest 1900. 126, n. 20; Jankó J., A magyar halászat eredete. Budapest 1900. 624.