Nyelvtudományi Közlemények 87. kötet (1985)

Tanulmányok - Molnár Ilona: A nyelv értékeinek kérdéséhez [On Value in Language] 3

A NYELV ÉRTÉKEINEK KÉRDÉSÉHEZ forikus cond. módot alkalmazó mondatot szemantikailag is jobbnak, harmonikusabbnak tartották, különösen a jelöletlen zárójeles szerkezet eseteiben. Végül alkothatunk olyan mondatokat is, amelyeket a mai nyelvérzék (már-már) rossznak érez: *Mária nem vádolható azzal, hogy csalna. * Ebből nem következik, hogy Péter otthon volna. Stb. A szemantikai elemzésnek még vannak feladatai a tárgyalt szerkezetekkel kapcsolatban. De már a fentiekből is kitűnik, hogy az indic. megfigyelhető mellékmondatbeli terjedésének adekvát magyarázata valóban az igemód függetlensége a „zárójeles" szerkezetben. Az indic. ésszerűség alapján való terjedéséről általában a mai magyar nyelvben nem beszélhetünk (mint korábban láttuk, más összefüggésekben inkább a szerénykedő, udvariaskodó stb. cond. terjed az indic. rovására) . Másrészt arról sem lehet szó, hogy a metaforikus cond.-ot a beszélő egyszerűen mint ,,a valóságnak meg nem felelőt" értékeli, ahogyan a Kérnék szépen . . . esetében éppen ezt fedezheti fel. Ugyanis, mint tudjuk, a tárgyalt mellékmondatok modalitása sohasem tényszerű. Aligha gyanakodhatunk egyébre, mint hogy a mai beszélő éppen azt fedezi fel, ami van: a vizsgált mondatok több szintű modalitását; azazhogy tisztábban felfogja, mint ahogyan az akár csak egy fél évszázada lehetett. Mivel a módhasználat átalakulásának alapkérdéseit már tisztáztuk, az i m p. használatának hasonló feltételek között végbemenő korlátozódását csak függelékszerűen tekintjük át. Az imp. ,.zárójeles" szerkezeteit a következő mondatok példázhatják: (5) Nem hiszem, hogy sikerüljön. (6) Talán akad olyan ember, aki segítse Pétert. A mondatok jelentése nem változik meg, ha az imp. helyett indic.-t használunk: (7) Nem hiszem, hogy sikerül. (8) Talán akad olyan ember, aki segíti Pétert. Az (5) —(8) mind az I., mind a II. nyelvállapotban közhasználatú kifejezések. Ugyanakkor a nyelvi ízlés eltolódása a logikus szerkesztésmód irányában ebben az esetben valamilyen (egyelőre ismeretlen) okból jóval nagyobb, mint a cond. használatában, főleg a vonatkozó mondatokban. A normatív művek ez esetben bizonytalanabbak a magyaros és a latinos, illetve idegenszerű módhasználat elkülönítésében. Fő szabályként mégis a következőt emelhetjük ki a leíró és normatív megállapításokból: az imp. megfelel a magyar nyelv szabályainak, ha a) felszólítás, tiltás, kívánság, óhajtás, célzatosság, megengedés árnyalatát fejezi ki (óhaj, kívánság kifejezéseként tekintendő például az (5) sikerüljön s a (6) segítse alakja; b) a mellekmondat a jövőre vonatkozik (fenti példáinkra tulajdonképpen ez is áll); c) általános ítélet kifejezésében; vélhetőleg ilyen például: Nincs olyan zene, hogy mindenki ugyanazt értse belőle. — Figyelemre méltó, hogy Gretsy— Kovalovszky (i. m. 621) közvetve ezúttal is jelzi az általunk bemutatandó változást, annak azt a mozzanatát, hogy az explicit vagy legalábbis kifejezettebb főmondatbeli keretadó elem indic.-t ,,vonz": vagy a Félt, nehogy legyengítsék, vagy az Attól félt, hogy legyengítik a helyes, és *Attól félt, hogy legyengítsék (valószínűleg elírás, reálisan inkább *Attól félt, hogy le ne gyengítsék) . 29