Nyelvtudományi Közlemények 87. kötet (1985)
Tanulmányok - Molnár Ilona: A nyelv értékeinek kérdéséhez [On Value in Language] 3
A NYELV ÉRTÉKEINEK KÉRDÉSÉHEZ 21 3. Ha következtetésünk, hogy a magyar nyelv egyik legfontosabb értékminősége az „ésszerűség", helyes, akkor a nézetek vizsgálata után ugyanilyen eredményre kell, hogy vezessen a nyelvi tények elemezése is. A szükséges értéket nem következtetésünk hozza majd létre. Ha társadalmunk valóban érdekelt a magyar nyelv ésszerű oldalának fejlődésében, sőt különösen érdekelt benne, akkor a megfelelő elemeket megteremti a maga számára a nyelvi kommunikáció gyakorlatában. E feltevés alátámasztására — egyrészt — összegyűjthetünk meglevő nyelvtudományi, szociológiai stb. eredményeket, megfigyeléseket és általánosításokat. Külön figyelmet érdemelnek a beszélők spontán tetszésére, ízlésére vonatkozó — sajnos, eléggé ritkán végzett — megfigyelések. Németh G. Béla már a századvégi ortológusok népies stíluseszményének kritikájában kimutatta — már Arany János így vélte —, hogy az ún. népiesség, a képek, idiomatizmusok, közmondások halmozása nem jellemző annak a népi rétegnek a nyelvhasználatára, amely a történelem során voltaképpen létrehozta ezeket az eszközöket. Németh megfigyelése szerint Arany véleményét a mai folklór is igazolja: „Fél és egész lapokat olvashatunk [Ortutai Gyula vagy Hegedűs Lajos gyűjtéséből] — állapítja meg —, míg egy-egy kép kerül elénk. És mégis, szemléletes, erőteljes, pontos ez a nyelv, Ennek magyarázata azonban nem a képes beszédben, hanem a nyelv konkrét voltában rejlik. Ez a konkrétság azonban nem az elvontság ellentétével, hanem a határozottsággal, egyértelműséggel egyenlő."49 Károly Sándor mai nyelvi magatartásformáinkat értékelő gondolatmenetében arra hoz fel adatokat és információkat, hogy társadalmunk nyelvhasználata „az intellektualizálódás, a racionális gondolkodás irányában való átalakulás" jeleit mutatja.50 E dolgozat írója nyelvhelyességi tanácsadói minőségben maga is gyakran tapasztalta: a beszélők azt az igényt támasztják a „készentalált" kifejezésekkel szemben, hogy valóságismeretük szerint értelmezhetők legyenek. Magyarosnak — hacsak nem foglalkozásukból eredő feladatuk külön is ügyelni a „magyarosságra", arra, hogy szakemberek által magyarosnak nyilvánított kifejezésekkel éljenek — azt tartják, amit értelmesnek találnak; így előfordul, hogy történetileg kifogástalanul „magyaros" kifejezéseket is, mint villamosra száll, f ejé b en a kalap, tekintélye van valaki szemében, magyartalannak ítélnek.51 A kutató pedig minden bizonnyal akkor jár el helyesen, ha a beszélői attitűdöt formálja át saját módszerévé. Másrészt — és ez az igazán számottevő lépés következtetéseink ellenőrzésében — végezhetünk olyan elemzést, amelynek közvetlen célja a fenti feltevés igazolása. Az eredményt akkor tarthatjuk bizonyító erejűnek, ha egy nyelvi változás adekvát magyarázatának egy kevésbé racionális szerkezetről egy racionálisabb szerkezetre való áttérés bizonyul. Az alább következő kísérlet (III.) kérdésfeltevése végül is ilyen módon konkretizálható. Egy következetes nyelvelméleten belül, amelynek a nyelv értékelmélete is része kell, hogy legyen, a nyelvi változás minden jelenségére nézve igazolódnia kell végeredményben a nyelv 491. m. 1960. 248—249. 50 KÁROLY SÁNDOR 1980. 65. 51 Vö. MOLNÁR ILONA 1982. 678.
