Nyelvtudományi Közlemények 87. kötet (1985)
Tanulmányok - Molnár Ilona: A nyelv értékeinek kérdéséhez [On Value in Language] 3
20 MOLNÁR ILONA formák, a tudomány, a művészet stb. mozgásában.46 Ebben az értelemben a fejlődés fő iránya az anyagi és kulturális javak növelése és cseréje; éppen azok a társadalmi változások és célok, amelyeket a történelem tanúsága és a mindennapi tapasztalat szerint egyaránt a legjobban szeretnek és kívánnak az emberek. Kétségtelen, hogy e fejlődést előrevivő, a nagyobb tudáshoz, a szélesebb látókörhöz, a kapcsolatok bővüléséhez alkalmazott, a mindezeket kifejező nyelvi eszközök pozitív értékűek. Ugyanakkor evidens, hogy e folyamat egyben az elméleti színvonal emelkedésének folyamata, tudniillik a történeti folyamat tudatosulásának, megértésének folyamata, a megismerési kategóriáknak és módszereknek az egyetemesség irányában való előrehaladása. Ez pedig azt a következményt vonja maga után, hogy a gondolkodás korábbi eredményeinek, így a képszerű alakulatoknak a korrekciója az ésszerűbb irányában, az adekvátabb elméleti szint irányában kell, hogy történjék. A nyelv viszonylatában az elméleti gondolkodást olyan húzóerőnként gondolhatjuk el, amely a nyelv képszerű oldalának semmiképp sem kategorikus tagadása (hiszen őt magát is átszövi a képszerűség), hanem amely, miközben fejlődik, szelektíven és módosítóan hat a nyelv valamennyi elemére. Ha most már kisebb léptékre térünk át (s ez nem egyszerű lekicsinyítése az általános összefüggésnek), és azt a kérdést tesszük fel, hogy társadalmunk jelenleg érdekelt-e a magyar nyelv valamelyik értékminőségének különösen gyors fejlődésében/fejlesztésében, akkor az ismert tények alapján a „képszerű"/,, ésszerű" szembenállás viszonylatában az ésszerű tendenciák pártjára kell állnunk. Szimptomatikus ebből a szempontból, hogy nemcsak néhány szakfordító és társadalomtudós, hanem az anyanyelvi nevelés szakemberei és kritikusai is különös nyomatékkal hangoztatják a racionális kifejezésmódra való oktatás és nevelés fontosságát épp társadalmi fejlődésünk jelenlegi szakaszában.47 A pontosság kedvéért hozzá kell tennünk: mint már említettük, nem biztos, hogy az alkalmazott értékminőségeket ugyanazon egyedi elemeknek kell tulajdonítanunk, amelyeket a magyar nyelv-ideológia ésszerűeknek, illetve képszerűeknek tart.48 46 LUKÁCS GYÖRGY 1965. főleg 2: 627—810. 4' Különösen BÁNRÉTI ZOLTÁN, BUDA BÉLA, FÜLEI-SZÁNTÓ ENDRE, KELEMEN JÁNOS, SZÉPE GYÖRGY, VARGA TAMÁS tanulmányait SZÉPE GYÖRGY (szerk.) 1979-ben. 48 Több jel figyelmeztet arra, hogy a „képszerűség", illetve az „ésszerűség" nyelvideológiai fogalma maga is felülvizsgálatra szorul. Például az ún. bürokratikus zsargon gyakran kapja ugyanazokat a — jogos — minősítéseket, amelyek az „ésszerűség" pejoratív szinonimáiként szerepelnek: „ködös", „ízetlen" stb. Ez pedig azt a benyomást keltheti, hogy a bürokratikus gondolkodásmód az ésszerű gondolkodás alfaja, valamiféle fattyúhajtása. Holott ellenkezőleg, a bürokratikus zsargon egyes mechanizmusai a képszerűség körébe tartoznak (szemantikai eltolódások, helyettesítések stb.; vö. SZENDE TAMÁS 1979; MOLNÁR ILONA 1982. — Másrészt, valamely elem azonos minősítése valószínűleg nem ugyanazokat az indokokat fedi. Ennek oka, hogy a „magyaros észjárás" keretében mozgó ideológia korlátozva van a következetes érvek, szempontok kidolgozásában, és így a társadalmi hasznosság felmérésében. Egy példa: a beszélők egy része számára groteszk, mert elvont nyílászáró szerkezet-nek azt a tulajdonságát, hogy az ajtó, ablaknál elvontabb, mint kedvezőtlen vonást, mint „szépséghibát" sohasem tudja letörölni róla a „magyaros észjárás" ún. konkrétságának elsőbbségételfogadó felfogás. Már pedig semmiből sem következik, hogy az ajtónak és az ablaknak nem lehet elvonatkoztatáson alapuló közös neve; még a „magyaros észjárásból" sem, hiszen van tüzelő(-anyag), háziállat stb.
