Nyelvtudományi Közlemények 87. kötet (1985)

Tanulmányok - Molnár Ilona: A nyelv értékeinek kérdéséhez [On Value in Language] 3

18 MOLNÁR ILONA a) Azoknak az embereknek a gyakorlata, akiknek a magyar nyelv hivatásszerűen munkaeszközük és munkatárgyuk (írók, publicisták, műfordítók, kutatók stb.), bizonyítja, hogy a magyar etnikumra jellemző gondolkodásmódot és a magyar nyelvet illető tulajdonításoknak van (több vagy kevesebb) reális alapjuk. Más szóval: indokoltnak látszik elfogadni, hogy a magyar mint ,,konkrét idióma" ütközése bizonyos racionális igényekkel valóságosan létezik a nyelvben, a nyelvhasználatban, s nem kizárólag ideológiai jelenség, nem alaptalan ideológiai rávitel a nyelvre. Tudományosan (például gondolkodáslélektanilag, vö. a 43. sz. jegyzetet) nem megalapozatlan, ha elfogadjuk a szóban forgó tulajdonságok szokásos megfogalmazását-elnevezését is. Eszerint a magyar nyelvre sajátosan jellemzőnek tartott tulajdonságot nevezzük „képszerűségnek", az ellentett tulajdonságot pedig „ésszerűségnek". b) Tárgyilag ugyanazon tulajdonságokhoz különböző értékítéletek fűződnek. Ez természetesen megmutatkozik a jelzőkben is: ami a nyelvhasználók egy részének „érzékletes", „színes", „ízes", „magyaros", az másoknak lehet „virágos", „magyarkodó"; egyesek tarthatják „színtelennek", „ködös általánosságnak" azt, amit mások „racionális érvelésnek". Azt ezzel persze nem állítjuk, hogy azonos tárgyra minden esetben ellenkező értékelések vonatkoznak. c) Sem a nyelvi minőségek, sem az értékelések ütközése nem kapcsolható egyetlen vagy egy-egy meghatározott stílustörekvéshez, mozgalomhoz vagy történeti korszakhoz. d) A magyar kulturális elet tényei (sikeres újítások, sikeres fordítások stb.) nem igazolják a magyar nyelv „öröklött" alkalmatlanságának tételét a racionális gondolkodás kifejezésére. 2.4. A fentiek értelmében a „képszerüséget" és az „ésszerűséget" elfogadtuk mint olyan objektíve létező konkrét értékminőségeket, amelyek szembenállása feltehetőleg legalábbis az egyike a magyar nyelv mozgását tartósan meghatározó értéktényezőknek.42 Mármost, axiológiai elveinkből az következik, hogy két szembenálló értékminőségből azt tekintsük pozitívnak vagy legalábbis nagyobb pozitív értéknek, amelyik a társadalmi haladás irányába mutat. A jelek arról tanús-42 A

feszültség tartóssága arra ösztönzi vizsgálóját, hogy az értékszembenállás létrejöttére valamilyen történeti vagy tipológiai magyarázatot keressen. Ma már erre több lehetőség is kínálkozik. Figyelemreméltó Vitányi Iván kultúratipológiai elmélete, közelebbről pedig a magyarországi kulturális fejlődésnek az a típus-tulajdonsága, amelyet a szerző ,,a polgárosodás-haladás-iparosodás és a nemzethez-néphez tartozás eszméinek ellentmondása"-ként határoz meg, 1. i. m. 11—12. Amennyiben a nyelvi-ideológiai probléma valóban összefüggésbe hozható kulturális fejlődésünk típusával — a kérdés eldöntésére nem vállalkozhatunk —, annyiban méginkább állítható, hogy a „képszerűség" ós az „ésszerűség" ütközése a magyar nyelvfejlődés mélyen ható mozgatója, mélyebb, mint a hungaricizmusok és az idegenszerűségek harca. — Egy másik lehetőség, ha a Magyarországon nemrég megindult értékszociológiai kutatások eredményeivel keressük az adatainkkal, következtetéseinkkel összevethető pontokat, 1. HANKISS^ELEMÉR 1977; HANKISS ELEMÉR—MANCHIN RÓBERT—FÜSTÖS LÁSZLÓ—SZAKOLCZAI ÁRPÁD 1982. E kutatások részletesen foglalkoznak a magyar társadalom értéktudatában zajló változásokkal, feltárják társadalmunk értékrendjének nem homogén, „kettészakadt" jellegét. Elképzelhető, hogy mindez keretet ad nyelvi megfigyeléseknek is. Különösen érdekes szempontunkból a modernizáció, illetve a racionalizáció folyamatainak elemzése, ezek összefüggése a magyar társadalom értéktudatában jelenleg kimutathatóan fontos szerepet játszó Értelmes, Logikus, Alkotó értékekkel.