Nyelvtudományi Közlemények 87. kötet (1985)
Tanulmányok - Molnár Ilona: A nyelv értékeinek kérdéséhez [On Value in Language] 3
16 MOLNÁIt ILONA érzelmileg és értelmileg adekvát, úgy is mondhatjuk, igazságos — bár esetleg ,,színtelenebb" — megnyilatkozásokat tartanánk remekbeszabottnak. Nem kérdéses, hogy az emberi élethelyzeteket kifigurázó kifejezések bőségét nem tarthatjuk igazi gazdagságnak. 2.3. Ha keresni kezdjük, hogy az egyöntetűen vallott felvilágosodott eszmények milyen ellentétnek vannak alárendelve, akkor néhány, de mindenesetre két olyan értékminőségre bukkanunk, amelyeknek szembenállása nemcsak hogy nem mai keletű, hanem a századelővel kezdődő magyar nyelvfejlődési korszakot is jóval megelőzi. Hadd mutassunk rá erre az egyaránt nyelvbeli és eszmebeli feszültségre először pusztán két tapasztalat és vélekedés idézésével, amelyeket hosszú idő, évszám szerint is háromnegyed évszázad választ el egymástól, a hasonlóság köztük mégis igen nagy. Az egyiket Kant első magyar fordítói, Alexander Bernát és Bánóczi József írták 1891-ben, a másikat Lukács György magyar fordítója, Eörsi István 1965-ben. „Magyarországon — így szól a múlt századi írás — a legelhanyagoltabb a filozófia s a magyar műveltség még híjjával van a filozófiai eszmélés szellemének. Kitaláltak ugyan egy tetszetős elméletet ennek magyarázó igazolására, azt, hogy a magyarnak nincs érzéke az »absztrakciók», a »ködös általánosságok» iránt, hogy a magyar szellem a »konkrétet», a »valót» szereti s hogy ez jól van így . . . Ujabb időben ez üres s értelmetlen szólásokat ritkábban hangoztatják, úgy látszik, vesztettek hitelükből."35 Ám mégsem vesztettek, amint a másik, jóval későbbi megjegyzés tanúsítja: ,,A fordítói munka legszembetűnőbb akadálya a magyar filozófiai nyelv fejletlensége volt. Igaz ugyan, hogy újabban — elsősorban Szemere Samu Hegel-fordításainak és Marx korai műveinek magyar nyelvű megjelenése óta — számos filozófiai kategóriára van már magyar szavunk, de ezek a szavak fuldokolnak a számukra idegen, filozófiailag kimunkálatlan nyelvi közegben. Dolgukat tovább nehezíti, hogy még a művelt közvélemény többsége is gyanúval kezeli, elutasítja őket, és velük együtt az egész, kialakítandó filozófiai nyelvet. Igaz: kényelmesebb stiláris okokból lefitymálni a filozófiát, mint megérteni. Ennek a kényelemszeretetnek, mely a büszke »Ezt nem értem2 » felkiáltásban csúcsosodik ki, hízeleg az az általános előítélet, hogy az egzakt filozófia elvileg idegen a magyar gondolkodástól, és a nyelv ellenállása is ebből magyarázható."36 A „magyar szellem" és a racionális gondolkodás beláthatólag részint valós, részint predeterminisztikusan felnagyított vagy egyszerűen kényelmességből eltúlzott konfliktusáról van szó. Hogy a nem kis jelentőségű problémának irodalmi stílusváltásokat és történeti sorsfordulókat is áthidaló folyamatosságáról képet kapjunk, tekintsünk még néhány dokumentumot. Gondolkodásmódunk és nyelvünk sajátosan magyar vonásait Babits Mihály a következőképpen látta: ,,A magyar másként oldotta meg a nyelvi problémát, mint például az angol vagy a francia ... A magyar nyelv szavai kevésbé halaványak, mint más elhasználtabb nyelvek szavai ... A magyar »konkrét idióma», közelebb még ehhez a képszerűséghez, mint például az árja nyelvek, melyek távoli múltjukból már egy értelmi kultúra emlékeit hozták . . . 35 Idézi KÖNCZÖL CSABA 1981. 86 EÖRSI ISTVÁN 1965. 811.
