Nyelvtudományi Közlemények 87. kötet (1985)
Tanulmányok - Molnár Ilona: A nyelv értékeinek kérdéséhez [On Value in Language] 3
14 MOLNÁR ILONA Ám nem kevésbé mély és felelősségteljes érzések fejeződnek ki a következő szavakban: „Az ómagyar Mária-siralomnak, Kölcsey Ferenc Himnuszknak, Katona József Bánk bánjának, vagy Bartók Béla Divertimentó]án&k jelentése és jelentősége számunkra gazdagabb, s ezért érthetően más érzelmeket motivál, ám esztétikai értékei az egyetemes művészet látószögéből minősíthetők csak érvényesen, mint ahogy a magyar népi kultúra gyűjtése és rendszerezése is csak az összehasonlító nyelvészet, néprajz, zenetudomány, az egyetemes tudományosság fogalmi keretében és esztétikai kritériumai szerint végezhetők el."30 A két állásfoglalás közül természetesen csak az utóbbit fogadhatjuk el, egyszerűen azért, mert nem igaz, logikailag pedig köiforgáshoz vezet, hogy egy dolog tulajdonságai önmagukból ismerhetők meg. Azonban — anélkül hogy mű- vagy akár csak tartalomelemzést végezhetnénk (figyelmet érdemel például az immanens szokatlan használata) —, nem hallgathatjuk el azt a sejtésünket, hogy amit Babits mond vagy inkább mondani akar, az a látszat ellenére nem homlokegyenest az ellenkezője annak, amit Huszár Tibor állít. Épp ezért Babitsot valószínűleg sokan nem is értették — persze, nem alap nélkül — ©léggé pontosan, motivációja szerint. A fejtegetés egyik gondolati eleme ugyanis — úgy tűnik fel — egybevág a marxi értelemben vett „konkrét igazság" kívánalmával: a kutatásnak konkrét, a tárgyra jellemző igazságokhoz kell eljutnia. (Azt már nem látta Babits, hogy a sajátosságok feltárása az egyetemesre való tekintettel lehetséges.) — Feltevésünket megerősíti és a „nemzeti tudomány" fogalmának szerkezetét — és vonzerejét — még világosabbá teszi a kor szellemi kultúrájának egy másik kiemelkedő dokumentuma, Kosztolányi Dezső nyílt levele Antoine Meillet-hez. Az okkal megbántódott nemzeti önérzet táplálta igazságérzet időtálló igazságok kimondásáig emelte az írót, s a magyar nyelv „belülről" való megértésének tisztázatlan ideálja éppen e ma is változatlanul modern értékelő élvek közé ágyazódik be. Kosztolányi valóban nem épp emelkedett értékítéletre valló kijelentéseket idézhet Meillet-től: a németből „ . . .hiányzik a finomság, a könnyedség, a hajlékonyság, a csín", a horvát irodalmi nyelv viszont „egyik legigézőbb" Európában, míg a magyarnak egyik fő baja, hogy „szerkezete bonyolult" stb. „Kérdezem: tudományos értékelés-e az, hogy »egy nyelv szerkezete bonyolult ...» ? — ítélkezik teljesen helytállóan Kosztolányi. „Hajdan azt képzeltem — mondja —, hogy az összehasonlító nyelvész egyformán gyönyörködik a nyelvek változatos csodáiban, mindegyiket csak vizsgálati tárgyának tekinti, belülről, Önmaga által, a belső arányai szerint igyekszik megérteni a nyelvet, s nem kívülről, hasznossági szempontokból, nem a széptani észleletei alapján, melyeknél még a kortesbeszédek is sokkal tudományosabbak . . . Itt a nyelvész már nem rendszerez, mint a tudósok szoktak. Egyes nyelveknek kitüntetéseket osztogat. Más nyelvekről leszaggatja az összes érdemrendeket. Ez furcsa és döbbenetes."31 A babitsi és a kosztolányi-i nemes képletben a „nemzeti tudomány" eszméjének a jelek szerint joggal tulajdonítható konkrétság-motívum egybehangzik módszertani elveinkkel; s a kívánalmat voltaképpen azzal is megvalósítottuk, hogy ugyanazon nemzeti kultúrának fenti két, egymással ütköző eszmei megnyilatkozását egymás mellett megmutattuk. 30 HUSZÁR TIBOR 1982. 49; hasonlóan Szűcs JENŐ 1970; VITÁNYI IVÁN 1982. 31 KOSZTOLÁNYI DEZSŐ [1930]. 471—472.
