Nyelvtudományi Közlemények 87. kötet (1985)
Tanulmányok - Molnár Ilona: A nyelv értékeinek kérdéséhez [On Value in Language] 3
A NYELV ÉRTÉKEINEK KÉRDÉSÉHEZ 13 viszonylag független objektum (tárgykör, terület; ez esetünkben bizonyos nyelvtani részrendszerek leírása lesz) „reagálásán" kell a bizonyítandó tétel igazságának megmutatkoznia. Ebből fontos módszertani elv következik: a nyelvi értékek valóságos készletét, illetőleg egy nyelvi elem valóságos értékét/értékeit el kell választani a nyelvről, illetőleg az adott objektumról tett intuitív, tapasztalati stb. nyilatkozatoktól, az azokban szereplő minőségektől. Hogy a két szféra mely pontokon, mennyire korrelál egymással, ez külön vizsgálandó kérdés. Nem hihetjük tehát, hogy a nyelvi értékminőségek pontosan azok, amelyekről beszélni szoktunk (egyszerűség, tömörség, megfelelés egy adott nyelv „szellemének" stb.), s hogy pontosan ott jelennek meg, ahol szokás szerint nyilvántartjuk őket. De amikor konkrétabb szintekre akarunk áttérni, mégsem indulhatunk ki egyébből, mint abból a gondolati anyagból, azokból a mindennapi vagy magasabb intellektuális szintű fogalmakból, amelyekkel rendelkezünk; feltételezve, hogy ezek az absztrakciók — ahogy mondani szokás — „nem véletlenek". A jelen esetben abba a szellemi vonulatba fogunk betekinteni, amely időben párhuzamos a vizsgálandó nyelvi folyamattal: megkeressük a magyar kultúra egykorú legjellemzőbb eszméit a nyelv, a nyelvek, illetve a magyar nyelv értékeivel kapcsolatban. Más fogalmakra és ítéletekre — például a nyelvelméleti fejlődés-vitákban felmerült nyelvtulajdonságokra — azért nem szükséges külön kitérnünk, mivel ezekről bebizonyosodott, hogy egyikük sem egyetemes fejlődési kritérium. Nincs tehát okunk rá, hogy fontosság szempontjából lényeges különbséget tegyünk például a magyar nyelv erényei között szereplő „tömörség", „szabatosság" stb. és a nyelv fejlődéséelméletében előforduló egyik legfontosabb fogalom, az „egyszerűség" között. Más módon viszont már most érvényesíteni igyekszünk azt a kívánságunkat, hogy kísérletünkben minél általánosabb, illetve egyetemes értékkritériumokat találjunk, s ilyen módon minél jobban megközelítsük a „készentalált" értékelések objektív tartalmát. 2.1. A fentiek leszögezésével látszólag vagy ténylegesen máris ellentmondásba kerültünk e század magyar művelődéstörténetének egyik nagyhatású eszméjével, a „nemzeti tudomány" fogalmában sűrűsödő nézetrendszerrel. Hallgassuk meg e nézetek egyik olyan hirdetőjének gondolatait, aki magasrendű érzelmekkel, mély nemzeti felelősségérzettel áthatva szólt a hazai tudomány helyzetéről, Babits Mihály érvelését: „A rendszertelenség jobb, mint az idegen mintára formált rendszer. A magyar tény elveszti alakját, s felismerhetetlenné válik, ha oly eszmevázba erőlteted, melyen a made in Oermany bélyege olvasható . . . Maga a magyar szellem önelvűsége vetődik föl! Ezt csak önmagából lehet megérteni. S csak önmaga mértékével lehet mérni ... A magyar lényeg és jellem tudománya tehát teljességgel nemzeti tudomány. Nem lehet úgy tekinteni, mint csupán egy részét valamely általános nemzetkarakterológiának, amely közös szempontokból és azonos módszerekkel, egymáshoz való viszonylatukban vizsgálná például valamennyi európai nemzet sajátos jellemét. A mi kutatásunk független és „immanens". Semmi köze külföldi szakmunkákhoz s német idézetekhez. Magának kell útját kiépítenie. Tárgya, célja, forrásai és módszere szerint egyformán nemzeti."29 »BABITS MIHÁLY fl939]. 18—19.
