Nyelvtudományi Közlemények 87. kötet (1985)

Tanulmányok - Molnár Ilona: A nyelv értékeinek kérdéséhez [On Value in Language] 3

A NTELV ÉRTÉKEINEK KÉRDÉSÉHEZ 9 másrészt a nyelvnek strukturális érteket tulajdonít a társadalmi tevékenységek összetett rendszerében.19

Ez a kétségtelenül átfogóbb, következetesebb „kétoldalú" közelítés oda vezet, hogy a nyelv mint pozicionális értékek rendszere és mint axiológiai tulajdonságokkal bíró objektum között csak aspektusbeli különbséget lássunk. Mint belátható, a fenti alapelvek nem engedik meg, hogy a rendszerképző és az értékképző nyelvi folyamatokat két különböző, esetleg időbeli egymásutánban is zajló folyamatnak tekintsük. Nem tagadható ugyan annak az elvnek a valószerűsége, bizonyos feltételes igazságtartalma, hogy az egyes társadalmi osztályok és csoportok mintegy ,,ráviszik" sajátos értékeléseiket a nyelv „kész" — tényszerűen már létező, de értékileg még közömbös — elemeire (hogy ti. a nyelvi értéktulajdonságok így keletkeznek),20

mégis fel kell tételeznünk, hogy a beszélő közösségben ezek az elemek már eredendően 19 A

60-as évek „strukturalizmus-vitáira" reagálva E. Sz. KUBRJAKOVA és G. P. MELÜSTYIKOV 1972 (24—42) a nyelvészeti strukturalizmus következetlenségét egyebek között éppen abban látja, hogy a társadalmi struktúrák hierarchiáját és ebben a nyelv mint egész helyét figyelmen kívül hagyta. 20 Idézzük

a marxista Mihu társadalomelméleti nézeteit az érték fogalmával kapcsolatban: „Egyének csoportjai esetében a társadalmi valóság tükrözése nem csupán a tudomány szabályai szerint végrehajtott megismerési folyamat. E tükrözés igen sokféle jelenséget ölel fel, ahol az ismeretelméleti és episztemológiai oldalak összeszövődnak az érzelmivel, ahol a tudomány együtt létezik a vággyal. Találhatók benne értékek, választások, értékelések, vélemények, jelentőségek, vonzalmak stb. is, és valamilyen módon, kisebb vagy nagyobb mértékben mindegyikük hat az emberi cselekvésre. Különös figyelemre tarthat számot ezek közül az axiológiai elem jelentősége és szerepe . . . Az értékek tartalma az egyén vagy acsoportok tudatán kívül áll, jóllehet az értékek csakis a szubjektummal kapcsolatban jelennek meg. A valóság különböző aspektusainak bizonyos minőségeiben rejlenek főként, amelyeket az emberek értékítéleteiken keresztül minősítenek ós érvényesítenek — más szavakkal „hasznosítanak". (Én emeltem ki — M. I.; 1. A. MIHU 1973 [1971]. 83, 85). A természetitől eltérő, sajátosan társadalmi törvények ismert történelmi materialista felfogásét (1. főként Engels, L. Feuerbach és a klasszikus német filozófia vége), amelyet Lukács György is képviselt társadalom-ontológiai müvében, Mihu láthatóan úgy alkalmazza az érték fogalmára, hogy a dolgok objektív (a megismerés számára a tudomány által feltárt/feltárható) értékétől megkülönbözteti annak spontán tükröződését az emberek értékítéleteiben, vonzódásaiban stb. A hazai értékszociológiai kutatásokban ugyancsak érvényesül ez a koncepció, ti. amely az érték világát nem szűkíti le az emberek értékelés eiben közvetlenül megnyilvánuló szubjektív tartalmakra, hanem különféle típusú, mélységű, egymással függésben ós kölcsönhatásban, sőt ellentmondásban levő értékekkel számol (1. HANKISS ELEMEK 1977; KULCSÁR KÁLMÁN 1984). Az említett érték-probléma megoldását e fontos megkülönböztetésekben láthatjuk; azaz az értékeknek a nyelvre való „rávitelét" csak abban az értelemben ismerhetjük el, hogy az objektív értékek változatos szubjektív tudattartalmak, normák — esetleg egészen inadekvát megítélések — kópében, viszonylag önálló életet élve nyilvánulnak meg az emberek gondolkodásában és cselekvésében. — Ki kell egészítenünk mindezt azzal, hogy a fenti felfogásból nem következik a tudomány értékmentességének tétele, ellenkezőleg: a vázolt axiológiai felfogásból következik, hogy a tudomány nem kép e s értékmentes lenni. (Egyebek között: a tárgy tulajdonságainak kutatása a fentiekből következően a tárgy értékének kutatása egyben.) — A szociolingvisztikai irodalomban egyelőre nem nagyon erős az az igény, hogy az érték fogalmát konzisztens értékelméletre alapozza; a kutatások többnyire az értékeknek abban a rétegében mozognak, amelyben a beszélők közvetlen értékelő megnyilvánulásaival van dolgunk. Találkozunk azonban a mélyebbre tekintés igényével is. Ennek egy viszonylag korai példáját Szépe György (1964) mutatja be: P. S. Ray 1963-ban megjelent könyvét, amelyben már megfogalmazódik az a felismerés, hogy a nyelvre vonatkozó beszélői értékelések közvetettek bizonyos mélyebb, sőt egyetemesnek mondható nyelvi értékkritériumokhoz képest.