Nyelvtudományi Közlemények 86. kötet (1984)

Tanulmányok - Gósy Mária: A beszédmegértés kezdetei [The Beginnings of Speech Perception] 23

30 GÍŐSY MÁKIA nénk kulcsszó-stratégiának is. A felismert és azonosított egy vagy két szemantikai egység alapján (amely a gyermek számára egyetlen komplex egység még akkor is, ha grammatikai értelemben két vagy több szóról van is szó, pl. nem szabad vagy menj innen) következteti ki az egész közlés tartalmát. Mindebben már a gondolkodásnak, az asszociációs mezó'k működésének nagy a szerepe, noha a beszédet kísérő beszéden kívüli jelenségek még gyakran meghatározóak maradnak. Saját kísérletem ezzel kapcsolatban a következő volt. Kétéves fiamnak hosszabb közlést mondtam angolul, amelyben egyetlen szó, a kulcsszó volt számára ismert, magyar szó : Oive me the könyv, please! Az adott szituációban a gyermek a kérést végrehajtotta (a könyvet odaadta). Hasonló közléseket hallott német és orosz nyelven, a feladatot minden esetben teljesítette. A beszédmegértés mértéke pontosan követhető volt kisebbik fiam válaszaiból kétéves kora táján. Ha nem értette a hozzá intézett közlést — akár kérdés, akár felszólítás volt — kivétel nélkül mindig a mondat utolsó részletét (rendszerint az utolsó szót) ismételte meg. Például : a Hímezzek neked egy terítőt? kérdésre a válasz: terítőt; a Megtanítsalak síelni? kérdésre a válasz : síelni. Idegen nyelven feltett, dallammenetében, hangsúlyozásában a magyar kérdésekre emlékeztető közlések esetében a reakció ugyanaz volt. Abban az esetben, ha a gyermek a közlés lényegét képes volt megérteni, az ismételt kifejezés mindig a közlés értelméhez igazodott. Például : Vegyem ki Petit az ágyból? Válasz : vegyem Petit; vagy : Petya, apa hol van? Válasz : apa (és a feljegyzések szerint keresgélni kezdett a szobában) stb. A két év körüli gyermekek beszédmegértése három fokozatban fejlődik tovább. Az elsőben — azt mondhatjuk — a gyermekek külön tárolják saját és külön a felnőttek ejtését, s mindig a megfelelőt hívják elő. Ez magyarázza azt, hogy pontosan tudják, hogy az ő ejtésükben realizált efelán ('elefánt') vagy lula ('ruha') ugyanaz a szemantikai tartalom. Fiam a zokni szót sócsi-n&k ejtette hosszabb időn keresztül. A kétféle tárolásra vonatkozólag többször a következő kísérletet végeztem el vele. A legkülönbözőbb beszédhelyzetekben saját közléseimben hol a normál hangsort, hol a gyermek „elferdített" sócsi hangsorát mondtam. A gyermek kivétel nélkül azonosan reagált, vagyis mindkét hangsort ugyanannak a szemantikai tartalomnak feleltette meg. A különbség csupán annyi volt, hogy néhány hónap elteltével csodálkozva nézett rám, amikor a saját ejtését hallotta, mintegy furcsállva a „gyermeknyelvi" szót a felnőtt közlésben. A kísérletet majd egy fél éven keresztül kb. 15 szavával folytattam, amelyek hangalakja kisebb vagy nagyobb mértékben eltért a felnőtt ejtéstől. Az eredmények mindig a leírtaknak feleltek meg. Gyermekem kiváló példát nyújtott arra, hogy ez a kétféle reprezentáció milyen erős ebben az életkori szakaszban. A gyermek a televízió szónak a környezetében megszokott tévé megnevezését jól ismerte, saját produkciójában ez péhé^ként jelentkezett. Miután a gyermek beszédhangjai között (más szavakban) a tévé szó mindkét mássalhangzója megjelent már, megpróbáltam a gyermeknek a „felnőtt nyelvi" hangsort megtanítani. Nem túl hosszú játékos gyakorlás után (táhá, pává, tává, tóvó, tővő, tévé stb. hangsorok ismételtetésével, tudatosításával) a gyermek tökéletesen kimondta a tévé hangsort. Mindennek ellenére a televízió megnevezése saját beszédprodukciójában még hosszú időn keresztül péhé maradt, noha az elsajátíttatástól kezdve a tévé hangsort felszólításra bármikor fonetikailag hibátlanul visszhangozta. A gyermek tehát egyszersmind ragaszkodik is a kétféle reprezentációhoz, hiszen ha ez nem lenne, akkor a megértés érdekében a saját beszédprodukcióját a fel-