Nyelvtudományi Közlemények 86. kötet (1984)

Tanulmányok - Horányi Özséb: Th. A. Sebeok: The Play of Musement 295

296 SZEMLE - ISMERTETÉSEK Peirce szerint a Képzelet Játéka olyan mint ,,a gondolkodás folyamata, amely ésszerűen afelé tart, hogy egy meghatározott meggyőződést [belief] idézzen elő" (6.456). ,, . . . Ez elég passzívan kezdődik, valamely szöglet szemlélésével a három univerzum egyikében. De a benyomás gyorsan átmegy figyelmes megfigyelésbe, a megfigyelés álmodozásba, az álmodozás a szubjektumok közti közösség elvben adok-kapokjába. Ha megengedett, hogy az ember megfigyélései, reflexiói specializálódjanak, a játék tudományos munkává alakul át, ami pedig nem folytatható ritka fél-órákban" (6.459). Voltaképpen az egész kötetet ez a Képzelet Játéka animálja és artikulálja, amely kötet a szerző szerint egy trilógia egyik darabjaként tekinthető. A másik kettő a Contributions to the Doctrine of Signs (1976) és The Signs and Its Masters (1979) című kötetek.1 A most kezünkben levő kötet esszéi tematikájukat tekintve a szemiózis négy fő területére koncentrálnak : a nemverbális művészetekére ; a verbális művészet nemverbális aspektusaira ; a nyelv és a logika egyes kérdéseire ; valamint magának a szemiotikai vizsgálatnak a dialektikájára. A bevezető esszé azzal a hagyománnyal foglalkozva, amelynek magjában a Schillerféle játékösztön áll, beleőrli ebbe még a sebeok-i szemiotikai malom segítségével Hesse utópikus fantáziájának Das Glasperlenspieljét meg a Magyarországon is ismert A Birodalom visszavág című film „mélyszerkezet-ét is. A 2. fejezet címe : Ismered a módszeremet : C. S. Peirce ós Sherlock Holmes összevetése. Bár először ábrándosnak tűnik összehasonlítani egy sosem élt detektívet a szemiotika egyik atyjával, végeredményben következtetési módszerük hasonlóságának feltárásán keresztül Sebeoknak mégiscsak sikerül ez a produkció. Amely egyúttal a logika egyik kevéssé a figyelem előterében álló szegletébe, az abdukció problémáira is vet fényt. E fejezet szerint a Képzelet Játékának peirce-i használata több mint hasonlóságot mutat a képzelet, az intuíció és a spekuláció Sherloh Holmes-i működésével. Egy szemiotikai paradigma megjelenését mutatja meg a tanulmány a 19. század vége körül, amely paradigma a szimptómák, a jegyek, a támpontok, egyszóval az indexek interpretálásán alapul és azt érzékelteti hogyan válnak hatásossá a humán tudományok minden részében azok a modellek, amelyek az orvosi szemiotikában gyökereznek, de különböző változataik megfigyelhetők a primitív vadász-kultúráktól, a mezopotámiai jóslás-tantól a modern tudományokig, a próféciáktól a racionalizálásig mindenütt. A 3. fejezetben (Nemó kapitány hajóablaka) Sebeok továbbmegy a S. Holmes-i csapáson az ablakok jelentőségének magyarázatával Conan Doyle munkásságában. Ez az esszé tekinthető egyúttal a verbális művészetek, az irodalom egy speciális szempontból való vizsgálatának is. A következő két fejezet két jeles tudós filozófiai eredményeit összegezi : Ch. Morrisét és K. Bühlerét. Az alaptéma szempontjából különösen a Bühlerről írottak fontosak. Bühler ugyanis, Meniong befolyása alatt, többek közt a játék szerepét [Spielräume] kutatta a népnyelvben és a költői, illetőleg a tudományos nyelvben. A következő három fejezet és a második függelék különböző fajú állatok kommunikációjával foglalkozik eléggé extenzív módon. A témát a 6. fejezet vezeti be : 'Beszélgetés' az állatokkal : zooszemiotikai értelmezés. A 7. fejezet (Találkozások a harmadik típusú kutya kommunikációval) ugyanezt vizsgálja egy sajátos aspektusból, míg a 8. fejezet, az Ügyes majmok : a beteljesülő jövendölés és a hozzá hasonló metodológiai buktatók című az állatok feltételezett nyelvi kompetenciáját kutatja. A „beszélő kutya" jelenség rendszerint sarlatánok és artisták vadászterülete, állapítja meg Sebeok, de kétségtelen, hogy a tudományos világ maga is belekeveredett abba az ellentmondásba, hogy képesek-e a csimpánzok megtanulni az emberi nyelv valamilyen formáját. A főkérdés persze az, hogy amit az emberszabású majmok megtanulni képesek nyelv-e valóban. Ez a kérdés immáron teljesen jogos, minthogy Chomsky rámutatott arra, hogy különbséget kell tenni általában a nyelv és az emberi nyelv között. De sem arra a kérdésre, hogy mi egy nyelv, sem pedig arra, hogy mi egy emberi nyelv nincs végérvényes válasz, állítja Sebeok, s teszi hozzá, hogy csak a másodikra várhatjuk a választ a biológiától . Sebeok végülis arra a következtetésre jut, hogy a legtöbb kísérletben a kutatók olyan jelrendszereket próbálnak megtanítani az állatoknak, amelyekről ők maguk is keveset tudnak. Ráadásul olyan módszereket alkalmaznak, amelyek nem alkalmasak a feladatra. Bár kétségtelen, hogy „a vita azoknak a jeleknek a nyelvi státusáról, amelyeket az emberszabású majmoknak tanítanak nem sok jót ígér, ti. hogy jelentősen új belátással szolgáljon a nyelv filogenezisébe ; azért még az emberek közötti és az ember meg az ember-1 Recenzió a kötetekről: 80: 250—252, 84: 470—473.