Nyelvtudományi Közlemények 86. kötet (1984)

Tanulmányok - Horányi Özséb: Th. A. Sebeok: The Play of Musement 295

SZEMLE - ISMERTETÉSEK 295 A német szerző bátran hozzányúl, de mindenkor hűvös fejjel, olyan kényes és vitatott kérdésekhez is, mint amilyen az albánok és a románok történelmi kontinuitása. E témának különben külön fejezetet is szentel (31—40. lap), amelynek már a címe is megkérdőjelezi e folyamatosságot. Hangsúlyozza, hogy mint földrajzilag és érzelmileg egyaránt távolálló személy tárgyilagosan igyekszik és tud állást foglalni e kérdésben. Külön is kifejti érveit arról, hogy a viszonylag rövid római uralom miért nem latinizálhatta Dáciát (126—130. lap). A további részletekbe történő elmélyedés helyett inkább még arról kell említést tenni, hogy Schramm milyen pozitívan értékeli Kniezsa írását az erdélyi folyónevekről (Ungarische Jahrbücher 23: 187—235), és hogy milyen sűrűn hivatkozik Kiss Lajos „Földrajzi nevek etimológiai szótárá"-ra. A kötetben rendkívül gazdag irodalomjegyzék található mintegy félezer tételben. Sajnálatos, hogy az igen tagolt könyvben különben jó eligazítást nyújtó mutató több lapja (az egész ,,I—J" és majdnem a teljes ,,K" betű) nyomdatechnikai hiba miatt kimaradt, ill. külön füzetben közreadott ,,errata"-ba került. BORSA GEDEON Th. A. Sebeok: The Play of Musement Indiana University Press, Bloomington 1981. 000 1. Advances in Semiotics Mindenekelőtt a kötet címe igényel némi magyarázatot — állítja ezt a szerző kötetének első fejezeteként jegyzett bevezetésében. A magyarázatot Peirce egy 1855 körül írt jelentős tanulmányban találhatjuk, amely F. Schiller játékösztön (Spieltrieb) koncepcióval foglalkozik. Mint ismeretes e koncepciót a Levelek az ember esztétikai neveléséről című 1794— 95-ös tanulmány fejti ki. Ezen, az emberi természetről adott analízis szerint három összetevő „impulzus" van: az anyagösztön (Stofftrieb), az örök törekvés a változásra, a változatosság keresése ; amelynek ellentéte a formaösztön (Formtrieb), a küzdelem az elvont „formáért", a változásnak való ellenszegülés; valamint a harmadik, a játékösztön, az esztétikai tendencia, amely közvetít az érzékek és az értelem között részben az individuális (a mikrokozmosz), részben pedig a szociális (a makrokozmosz) szintjén. Schiller az ösztönt először mint testi szükségletet definiálja, amely a mentális aktivitás ingerlését ábrázolja ; majd továbbment és szélesebb értelemben használva hozzáigazította saját céljaihoz. E schilleri koncepció ismert következménye a logika etikai megalapozása. Az etika meg az esztétikára támaszkodik. Vagy ahogy Peirce visszhangozza ezt : „az esztétika és a logika első látásra különböző univerzumoktól függ . . . úgy látszik ez illúzió és, ellenkezőleg, a logikának szüksége van az esztétika segítségére" (2.197); vagy „Amikor logikánk meghódol majd az esztétika ós az etika előtt, akkor lesz itt az idő arra, hogy megtalálja valódi feladatát." (2.200). Peirce egyik levelében Lady Welbyhez említi 1908-ban, hogy az idézett Schiller mű volt az az első filozófiai írás, amelyben a játékról olvasott s igen jelentős hatást tett rá. A Képzelet Játéka — szerinte — egyaránt kapcsolatban van olyan súlyos ontológiai problémákkal mint az Isten-bizonyítékok vagy a „csupán" rekreatív célzatú tiszta játékkal vagy az ábrándozással (amit az egyszemélyes játékok egy fajtájának tekint) vagy akár a meditációval. A Képzelet Játéka, írja : „a szellem egy bizonyos kellemes foglalatossága . . . Az a tulajdonképpeni foglalatosság, amire gondolok . . . igényelheti az esztétikai kontempláció formáját vagy egy távoli vár-építését (akár Spanyolországban, akár valakinek saját erkölcsi tanulságaként), vagy valami csoda észrevételéét az Univerzumok egyikében . . ." (6.458). Peirce három számunkra ismerős Univerzumot azonosít: „Az első tartalmazza mindazt, ami pusztán Idea, légies semmiség, amelynek a költő szelleme vagy a matematikusé vagy valaki másé adh a t helyi szokásosságot [local habitation] és egy nevet a szellem számára" (6.455). A második Univerzum „a dolgok és a tények Nyers Aktualitásáé" (uo.) A harmadik Univerzum, a szemiotikai, amely „tartalmazza mindazt, amelynek léte olyan aktív erőből áll, amely különböző tárgyak közti kapcsolatokat hoz létre, főként a különböző Univerzumok tárgyai között" (uo.). A Jel Lelke, jegyzi meg Peirce, erejét Tárgya és a Szellem közti közvetítő képességében bírja : „ilyen a növény élete, a növekedés ereje. Ilyen egy élő szervezet — egy napilap, egy nagy szerencse, avagy egy társadalmi 'mozgás' " (uo.).