Nyelvtudományi Közlemények 86. kötet (1984)
Tanulmányok - Kassai Ilona: Kell-e a magyar köznyelvben diftongusnak lennie? [Schould There Be Any Diphtongs in Standard Hungarian?] 152
Kell-e a magyar köznyelvben diftongusnak lennie?* A D. Kylstra a T. de Graaffal közösen feltett kérdésükre1 írott válaszcikkemet2 nem tartván meggyőzőnek, újabb cikket írt. 3 Ennek végén a kérdésre a szerző maga fogalmazza meg a választ : „Talán nincs is semmi nehézség, és a kérdésre a következő választ adhatnánk : a magánhangzó -f- j (= ei ; si, ej, ei, EI), miként a magánhangzó -f- w, u kapcsolatot fonetikai alapon több nyelv tankönyve is diftongusnak nevezi. A megfelelő magyar kapcsolatokat magyar tankönyvek viszont nem-fonetikai alapon magánhangzó -f- mássalhangzó kapcsolatának tekintik" (151). Az idézett válasszal tulajdonképpen be is lehetne rekeszteni a vitát, hiszen a valóság tényeit, így a nyelvi tényeket is, több szempontból lehet elemezni és osztályozni. A cél az, hogy az elemzés ellentmondásmentes eredményhez vezessen. Ha a holland diftongusok kérdéseinek az eldöntéséhez elegendő a fonetikai szempont, indokolható a fonológiai elemzés kirekesztése. Ugyanígy indokolható azonban a magyar nyelvészetnek az az eljárása, hogy — a fonetikai elemzés elégtelensége láttán — továbbmenjen morfonológiai, fonotaktikai, nyelvhasználati és egyéb, ,,nem-fonetikai" szempontokhoz, ha azok egyértelműen tisztázzák a [j] státusát. Ez megtörtént. A [j] a magyar hangállományban — fonetikai helyzettől és hangkörnyezettől függetlenül — mássalhangzóként viselkedik. És ez a „nem-fonetikai" alapon történő besorolás a fonetikai elemzésnek nem mond ellent : szonogramjaink és a beszédszintézis tanúsága szerint a [j] akusztikai alapszerkezete mindenféle helyzetben egyforma, és bár igen közel áll a magánhangzókéhoz, azoktól elkülönítik egyfelől formánsainak nagyobb sávszélességi értékei, másfelől az a tulajdonsága, hogy (szó végén, zöngétlen zárhang utáni helyzetben) zöngétlenedik. Ezzel szemben a magánhangzók — a suttogott beszédet kivéve — mindenkor zöngések.4 * Szerkesztői megjegyzés : Kassai I. cikkének címe kérdés, amelyre válaszul elegendő lehetett volna a puszta tagadószó. Mégis megadtuk neki a józan érvelés és meggyőzés lehetőségét. Bízunk benne, hogy ezzel a végére értünk e felesleges vitának, amelyről Könyves Kálmán királyunk 1100 körüli I. törvénykönyvének szállóigévé lett cikkelye jut emlékezetünkbe : „De strigis quae non sunt non est disputandum." — A fel. szerk. 1 Vannak-e diftongusok a magyar köznyelvben? NyK 82: 313 — 317. 2 A magyar köznyelvben nincsenek diftongusok. NyK 84: 395 — 397. 3 Mégegyszer a magánhangzó + í kapcsolatáról a magyarban. NyK 00 : 000 — 000. 4 Az alábbi szóalakokról készültek szonogramok : baj, báj, jaj, Bay (tulajdonnév, kiejtése [boji], új, juj, ujujuj, fáj, fái [fa:ji], jó, bagoly, fej, feji, fúj, fújt, sajt, fejt, fájt. A szintetizált [j] adataira a jaj és a kapj szóalakokban vö. Olaszy Gábor, A magyar mássalhangzók és a mássalhangzó—magánhangzó-kapcsolódások akusztikai szerkezetének analízise és szintézise. Magyar Fonetikai Füzetek 10: 46 — 83, különösen 68.
