Nyelvtudományi Közlemények 85. kötet (1983)

Tanulmányok - Fülei-Szántó Endre–Siptár Péter: Indulatszók és szófajok [Interjections and „Partes orationis”] 67

78 FÜLEI-SZÁNTÓ" ENDRE -SIPTÁR PÉTER Van tehát egy olyan nyelvfejlődési tendencia, amely csekély hanganyagból, hangárnyalat-anyagból gazdag homonímia-tartományú kommunikatív lexikai egységeket teremt és ezek teljesen különálló „szófaj"-ként közlések helyébe léphetnek, vagy közléseket színezhetnek, s vagy a hangmimézis, vagy pedig pusztán illokutív jelentésük alapján kapcsolódnak be a beszédfolyamatba. A történeti fejlődés azonban rögtön összekeveri őket a fogalomszókból deszemantizálódott egyéb lexikai egységekkel, amelyeknek a funkciói ugyanazok lesznek. E kétféle eredetű jelcsoportokat az alábbi képletpárral jellemezhetjük : kevés hanganyag elegendő hanganyag A) B) gazdag homonímakialakult jelentéstartomány rendszer A két típus keveredésére utal az is, hogy a B) képlet körébe tartozó, fogalomszó-eredetű indulatszavak is gyakran többjelentésűek (illetve gyakori közöttük a homoníma) ; nemegyszer éppen az eltérő intonáció különbözteti meg az azonos szegmentális felépítésű, de különböző jelentésű alakokat egymástól. Az A) tört 'számlálójában' szereplő kevés hanganyag (tehát a magánhangzókon kívül a mintegy tíz mássalhangzó) elvileg bármikor bővülhet nem-fonológiai hangárnyalatokkal. Az emberi beszédapparátus utánzó készségétől függően szinte minden természeti hang bevonható az indulatszók kialakításába, sőt egyszerűbb metaforák is szerephez juthatnak a minézis során (pl. villámcsapás, mennydörgés == harag, kifakadás). Szólnunk kell maguknak az interjekcióknak a dallamívéről, valamint arról a hatásukról, hogy a nyomukban következő mondat eredeti intonációs görbéjét megváltoztathatják. Az első a saját intonéma, a második akontextuális intonéma műszóval jelölhető meg. Maguk a többszótagú indulatszók lehetnek emelkedő vagy lejtő dallamvonalúak : (39) Na-.. U- , Ni- ., Ó hat! ; gyan! ; ml ; nem! <40

>

Ej-M!;

Ja «l*'

1

Ho-M! mí

n

mit

A~* nem! (41) Hát mé

9

Azt nem!; már Az indulatszót követő mondat legfelső és legalsó hangszintje közötti különbség nagyobb, mint az indulatszó nélküli mondaté. A (42) példa három változata egyre nagyobb intonációs 'kilengést' mutat : (42) (a) Ő Kovács Pista. (b) Jé, ő Kovács Pista! (c) Jé, hiszen ő Kovács Pista!! Az A) képlettel jellemezhető indulatszók általában egyszótagúak, ám nem mind onomatopoetikus jellegűek. Valószínűnek tűnik, hogy az idetartozó egykori fogalomszavak is „belesimultak a hangutánzó jellegbe" és osztoznak az A) típusra jellemző formai jegyekben (egyszótagúak, vokálisán nyitottak stb.).