Nyelvtudományi Közlemények 85. kötet (1983)

Tanulmányok - Fülei-Szántó Endre–Siptár Péter: Indulatszók és szófajok [Interjections and „Partes orationis”] 67

INDULATSZÓK ÉS SZÓFAJOK 77 (A válaszmondat verbális átírása : 'nem örülök, hogy + a közlés megismétlése.) Mindez a II. osztály indulatszavaira vonatkozik. Az I. osztályba tartozó leíró jellegű hangutánzó szavak állhatnak mondat helyett, de egy-egy mondatrész helyett is. Példák a mondatrészt helyettesítő I. osztály-beli indulatszavakra : (36) Kezdődik az ihaj-c s uh a j. (37) Trallala hangzott mindenütt. (38) Lesz majd nagy e j ny e-b ejnye. 3.2. Végleges definíciónk szerint tehát az indulatszó két nagy csoportja közül az egyik leíró jellegű hangutánzó nyelvi alakulat, amelyimondat vagy mondatrész helyet alhat. Másik csoportjába azok tartoznak, amelyek a párbeszéd bizonyos egységei (= közlések, mondatok) helyett állhatnak, vagy azok bővítését, illokutív színezését szolgálják. Az indulatszó a fenti funkciójú hangok, szavak, szócsoportok vagy elliptikus közlések osztályának, a tisztán pragmatikai jelcsoportoknak jól elkülöníthető alosztálya, amely deszemantizálódó fogalomszavakból, vagy tagolatlan, hangutánzó egységekből áll. 4. A fentiekben az indulatszók funkcionális szempontú elemzésére és osztályozására tettünk kísérletet. Az indulatszók formális jellegű leírásához néhány hang-, alak- és mondattani megjegyzést teszünk dolgozatunk befejező részében. 4.1. Az interjekciók hangállományát bonckés alá véve szinte minden nyelvben a természetes hangkitörós, az onomatopoézis, valamint a jelentésüket vesztett fogalomszók anyagát lelhetjük meg, ám ezek természetesen keverednek is. Bennük gyakran olyan hangok is jelentkeznek, amelyek az adott nyelv hangrendszeréből teljesen hiányoznak. Sokszor az ilyen idegen hangjelenségek nem is tagoltak. Mégis, alakulás révén beleszervülnek a beszéd folyamatába (BÁRCZI 1958, 18—20). Éppen ezért azt a kérdést, hogy az indulatszavak általában beletartoznak-e a szókincsbe, a következőképpen kell átfogalmaznunk : az interjekciók a szókincsnek abba a rétegébe tartoznak, amely elvileg nyitott és végtelen, állományuk az onomatopoézis forrásából állandóan bővülhet és átalakulhat. Ehhez társulnak még összetételeiket, képzésüket és szintaxisukat érintő, részben sajátos jelenségek. Az indulatszókat hangállományunk alapján két csoportra oszthatjuk. Az egyik az 'ősi és tiszta' interjekciókat tartalmazó csoport, a másik pedig egy terjedelmesebb, vegyesebb, hanganyagában kötetlenebb csoport. Az ősi, legintenzívebb indulatszók a következők : ó, óh, á, a, áhá, hé, hű, hej, ej, jaj, juj, jé, no, na, hm, nos, hess, psszt, ni, csitt, brr, puff. Az ö és az ő kivételével valamennyi magyar magánhangzó, valamint a h, j, n, s, sz, cs, t, b, p, ff mássalhangzók szerepelnek bennük. Az ősi, szűkebb csoport tehát kevés fonémából épül fel és azok is motiváltak (sóhaj, suttogó-csitító hangok, a zuhanást, fájdalmat jelölő elemek stb.). A spontán hangkitörések sokszor egymástól távol eső nyelvekben egyező vagy hasonló indulatszókat hoztak és hoznak létre. Az akusztikai mimézis és az onomatopoézis tehát motivált hangárnyalatokat sűrít a szótestbe, míg a fogalomszó-eredetűek hangállománya nyitott.