Nyelvtudományi Közlemények 85. kötet (1983)

Tanulmányok - Fülei-Szántó Endre–Siptár Péter: Indulatszók és szófajok [Interjections and „Partes orationis”] 67

INDULATSZÓK ÉS SZŐPAJ0K 71 2.3. A fenti attitűdöket, illetve indulatszavas kifejező anyagukat az alábbi mondatokkal szemléltetett átíró-újrafogalmazó módszerrel értelmezhetjük : (3) (a) Az az ember a nagybátyám. (b) Jé, az az ember a nagybátyám. (c) *(Váratlanul megdöbbenek, hogy) az az ember a nagybátyám. (4) (a) Jön az új főnök. (b) Jaj, jön az új főnök. (c) (Félek, mert) jön az új főnök. Az indulatszó tehát sokszor a közlés illokúciós tartalmát közvetítő rejtett performatívumnak tekinthető. (A rejtettség az igére vonatkozik). Az indulatszó és az ige szoros pragmatikai összefonódását egyébként egy-egy történeti szempont is megerősíti (vö. pl. lám, wehe stb.). Felismerésünket a következőképpen foglalhatjuk össze : az indulatszó szófajbeli státusza azért (is) ingatag, mert nem szintaktikai-szemantikai jellegű kategória, hanem legnagyobbrészt pragmatikai jel : a beszélő állásfoglalásának, közlés-szándékának nyelvi megtestesítője. Az indulatszavak jelentése pragmatikai jelentés. A beszélő állásfoglalását sajátos mondatdallam is kifejezheti. Vö. a fenti második listát, amelyből nem egy attitűd szupraszegmentális megformálása akár le is kottázható : „Egységes ív fogja össze a leggyakoribb vigasztaló dallamot is. A hang az első szótagban mintegy kvartot siklik le, azután lépcsőzetesen ereszkedik. A tempó lassú, fékezett. A zönge telt, az artikuláció lágy" (Fónagy—Magdics 1967). Ha a szupraszegmentális sávról átpillantunk a kinezikai metakommunikáció sávjára, számos olyan mozdulatot, gesztust, mimikai alakulatot ismerhetünk fel, amely megfelel az indulatszó, illetve az intonációváltozás szemantikai-pragmatikai funkcióinak. Például : (5) (a) ő már nem alkalmas komoly munkára. (b) Ugyan, ő már nem alkalmas komoly munkára. (c) (Szomorúak vagyunk, mert) ő már nem alkalmas komoly munkára. (6) (a) ő már nem alkalmas komoly munkára. (Lekicsinylő, felülről lefelé hanyatló kézmozdulat, amelynél a hüvelykujj nem simul a másik négy ujjhoz.) (b) ő már nem alkalmas komoly munkára. (A kézmozdulatot enyhén legörbülő száj és tagadó fej mozgás is kísérheti.) (o) ő már nem alkalmas komoly munkára. (A második és harmadik szó között kvint-lejtés, majd kromatikusán ereszkedő sor, az utolsó szótag nem lejt.) 2.4. Fenti példáink már túlmutatnak a régebben volitívnak, akaratinak nevezett (és a jelen dolgozatban beszédaktusnak tekintett) indulatszók nyelvészeti-pragmatikai elemzésén : érzelemjelölő interjekciók is szerepelnek bennük. Ha tehát elfogadjuk, hogy az akarati indulatszók beszédaktusok, szólnunk kell mármost az érzelem jelölő alcsoportról is, nem utolsósorban azért, mert ez a legszámosabb alcsoport.