Nyelvtudományi Közlemények 85. kötet (1983)

Tanulmányok - Fülei-Szántó Endre–Siptár Péter: Indulatszók és szófajok [Interjections and „Partes orationis”] 67

INDULATSZÓK ÉS SZÓFAJOK gQ indulatszócska, felkiáltó, mutató mondatszó, töprengés mondatszavai, hümmögő kérdés, hangutánzószó. A terminusokban is tükröződő szófajbeli bizonytalanság a határozószó kategóriájából való kiszakadásra, a mondathoz való kapcsolódás szervetlen voltára vezethető vissza. 1.3. Ha más nyelvek leíró nyelvtanaiban tallózunk, hasonló felfogásbeli és terminológiai jelenségeket figyelhetünk meg. A német grammatikák az Empfindungswort és az Ausrufewort megnevezéseket használják. 'Natural ejaculation(s) viewed as parts of speech' — jellemzi az interjekciókat egy angol nyelvtan (Quirk—Greenbaum—Leech—Svartvik 1972). Valamennyi közismertebb nyelv grammatikája beleütközik abba a szintaktikai ténybe, hogy az indulatszó laza viszonylatokkal épül bele a közlés, a mondat egészébe. A legexplicitebb táblázatot egy nyelvhelyességi nyelvtan adja, amely az ítéletek kifejezésére szolgáló jelzéseket tagoltakra és tagolatlanokra bontja fel, és a mondat jelenségét állítja szembe az indulatszóval. Eszerint tehát az indulatszó — ezt a felfogást sokan vallják — mondatértékű tagolatlan jelzés. 2. A hagyományos osztályozások legnagyobb hibája a közös logikai alap hiánya. Szinte mindegyik osztályozás szól az érzelemjelölésről, az akarati interjekciókról, megkülönbözteti a hangutánzó fajtájúakat a fogalmi eredetűéktől, megemlítik a párbeszéd lefolyásának megszervezésével, a tűnődéssel, a rámutatással, a sürgetéssel, a megszakítással funkcionáló indulatszavakat. Gyakran említik példaként az ümgetés (hm) jelenségét, vagy akár a lélektan áhá-élményét. Nem zárhatjuk ki azonban az úgynevezett modális interjekciókat sem, hiszen az dhdm és az a vokális jelenségeitől kezdve a maybe, no, yes, nein, né stb. válaszpartikulákig egy sereg olyan nyelvi jelenség létezik, amely nagyon közelállónak látszik az interjekciókhoz (vö. Etinga 1952. 36). Ugyancsak nem zárhatjuk ki a kip-kop, hórukk, lári-fári, kukucs típusú hangutánzó csoportot, amely sok esetben nem a párbeszédben foglalja el helyét, hanem a bel- és/vagy külvilág akusztikai mimézisére szolgál. Az indulatszavak lényegének megragadása, osztályozásuk sokféle szempont szerint történhet. Hang-, alak- és mondattani jegyeiket is leltározhatjuk, szólhatunk eredetükről, jelentésükről, és egyáltalán nem lényegtelen feladat határjelenség-természetük megvilágítása, hiszen funkcióik nemegyszer egybeesnek a szupraszegmentális (prozódiai), sőt egyéb metakommunikációs jelsorok tartalmával. 2.1. A nyelvtani hagyomány rendszeresen elkülöníti a volitív, akarati interjekciókat a többitől. Akarati mondatszók többek között a szólítást, a telefonhívást, a figyelem elterelését és megosztását szolgáló szavak, a kínálás, a kérés, a kérlelés változatai. Ugyancsak ebbe a körbe sorolhatók a hirtelen elszánást, vagy éppen megtorpanást jelölő, a töprengésre utaló, az evésre, harcra, munkára buzdító, a csendet parancsoló és a megnyugtató típusú indulatszók is. Talán nemigen kell bizonyítani, hogy amit a hagyomány akarati indulatszónak nevezett, az tulajdonképpen cselekvéstípus. Az akarati indulatszók valójában beszédaktusok. A nosza, a hórukk, a csitt ! stb. jelek cselekvésre buzdítanak, sőt cselekvést helyettesítenek. Az indulatszavak jelentése valójában nem szemantikai, hanem pragmatikai természetű.